Belföld

Veres az új kormányban is vállalna szerepet

Az új miniszterelnöktől az MSZP szervezeti, személyi és tartalmi garanciákat kér majd, de elfogadja, hogy a kormányprogram az egyensúly javítása, a gazdaság stabilitása érdekében többet vállaljon a Gyurcsány Ferenc által februárban meghirdetettnél - mondta pénzügyminiszter MTI-nek adott interjújában.

Ha az új kormányfő felkéri, Veres János vállal szerepet az új kabinetben. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy az új kormányfő jogköre döntést hozni kabinetjének tagjairól, de – mint fogalmazott – nem ismer olyan okot, amely a Pénzügyminisztériumban (PM) eltöltött közel négy év alapján lehetetlenné tenné szerepvállalását.

Garanciákat kérnek

A szocialista párt elnökségi tagja szerint az új kormányfőtől az MSZP szervezeti, személyi és tartalmi garanciákat kér. Azaz azt, hogy a kormányzati munkában valamilyen mértékben a párt által javasolt személyeket tartsa meg, bízza meg feladattal. Az új kormány programja az egyensúly javítása, a gazdaság stabilitása érdekében továbblép a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által februárban bejelentetteknél – hangsúlyozta.

Az, hogy Magyarország tartani tudja-e a 2009-re tervezett recessziós adatot, attól függ, hogy Németország növekedése miként alakul – mondta a miniszter, és emlékeztetett, hogy Németország növekedési adatát az elmúlt két hónapban kétszer rontották le. A miniszter elmondta azt is, hogy szerinte az új kabinetnek ragaszkodnia kellene az idei évre kitűzött 3 százalék alatti hiánycélhoz.

Fejlődőképes a párt

A pénzügyminiszter az MSZP-ről szólva azt mondta, szerinte a párt „sokkal fejlődőképesebb, mint a Fidesz”, hozzá mert nyúlni a korábban tabunak ítélt tételekhez. Az MSZP átlépte saját árnyékát, és nagyobb alkalmazkodást mutatott, mint korábban ezt bárki várta volna – válaszolta Veres János arra a kérdésre, hogy a szocialisták képesek lesznek-e a jelenleginél szigorúbb programot megszavazni.

Veres János szerint a kormányfő távozása akkor segítheti a válságkezelést, ha olyan kabinet jön létre, amely valóban széles társadalmi támogatottsággal, a bizalom visszaszerzésének esélyével indulhat el. A kormány hibáiról szólva a pénzügyminiszter kiemelte: hamarabb hozzá kellett volna nyúlni a nyugdíjrendszerhez, hogy a nyugdíjba vonulási korcentrum növekedjen, és hamarabb, szigorúbban kellett volna korlátozni a gázártámogatás felhasználását a jövedelmek függvényében.

Voltak sikerek is

A kabinetnek voltak sikerei is, például az, hogy Magyarország az elmúlt három év alatt Európa-rekorder lett hiánycsökkentésben, és három év alatt sikerült megfordítani az adót fizetők és nem fizetők arányát a vállalkozások között, sikerült szélesíteni az adófizetők körét – szögezte le Veres János. A pénzügyminiszter kifejezetten jó döntésnek tartja, hogy Magyarország az EU-val és az IMF-fel megállapodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik