Gazdaság koronavírus

A Wizz Air máris érzi az omikron vírusvariáns hatásait

MTI / Czeglédi Zsolt
MTI / Czeglédi Zsolt

Sok más légitársasághoz hasonlóan a Wizz Air is megérzi a foglalásokban az új vírusvariáns, az omikron kedvezőtlen hatásait – írja a diszkont légitársaság közlésére hivatkozva hétfőn az mfor.hu. A lap által feltett kérdésekre a légitársaság azt írta, hogy általában a növekvő esetszámoknak és a több országban emiatt újra bevezetett korlátozásoknak köszönhetően látják a foglalások számának csökkenését, ám bizonyos országokban már konkrétan az omikron variáns megjelenéséből következő keresletcsökkenés miatt kellett járatszámot csökkenteniük.

Izraelben, az Egyesült Királyságban és Marokkóban volt eddig szükség erre a lépésre.

A cég ezzel együtt továbbra is bizakodó a karácsonyi időszakkal kapcsolatban – írják.

A Wizz Air légitársaság ugyan nem indít járatokat az omikron miatt vörös listára tett afrikai országokba, de Egyiptomban több reptérre is repülnek a járataik. Egyiptom az egyik olyan ország, ahol az utasok átszállnak, ha más afrikai országokba utaznak, illetve azokból térnek vissza. Külön intézkedésre azonban eddig nem volt szükség a cég Egyiptomban megforduló gépein, és egyelőre nincs is életben náluk olyan protokoll, amely szerint külön elbánásban kell részesíteni az omikron-variánssal fertőzött utasokat. Közlésük szerint eddig még arra sem volt példa, hogy egy ilyen fertőzöttől meg kellett volna tagadni a felszállást.

„A légitársaság eddig sem vizsgálta, ki fertőzött és ki nem, így ilyen alapon eddig se tagadhatta meg a beszállást és utazást utasaitól. A helyi szabályoknak megfelelően ellenőrizzük az utazáshoz szükséges iratokat, így amennyiben azok rendben vannak, engedélyezzük a fedélzetre lépést”

– idézik a társaság levelét.

A lap megkereste az utazási irodákat képviselő szervezetet, a Magyar Utazási Irodák Szövetségét (MUISZ) is. Ők azt írták, az omikron-variáns megjelenésének hatása nem érezhető egyértelműen. Azt, hogy viszonylag későn, nem sokkal az utazás előtt foglalnak az utazók, már hónapok óta jellemző tendencia. Tapasztalatuk szerint ugyanakkor a karácsonyi-szilveszteri időszak közeledtével a tavalyi évhez képest többen érdeklődnek utazások iránt.

A szervezet adatai szerint egyes esetekben inkább a helyhiány okoz újabban problémát. Az ilyenkor megszokott egzotikus úti célok mellett az Egyesült Államok november eleji nyitásának hatására sokan az USA-ba, elsősorban a New Yorkba szervezett utazásokat keresik ismét, és foglalják. Mivel a foglalások száma nemcsak itthon, de Európa-szerte és az Egyesült Államokon belül is növekedett, így helyek már csak korlátozottan, és a kiemelt időszaknak megfelelő árakon, vagyis drágábban állnak rendelkezésre.

A MUISZ a foglalások között kiemelte még Dubait, ami egyébként is népszerű úti cél a téli hónapokban, de most az Expo is további vonzerőt jelent. Többen foglaltak utazást Mauritiusra és a Seychelle-szigetekre is, de keresett Dominika, a Maldív-szigetek és Egyiptom is – írták. Utóbbi kettő esetében további felfutásra számítanak,miután a friss megállapodások szerint már elfogadják a magyar védettségi igazolást.

A téli időszakban hagyományosan kedvelt számos úti cél, mint például Bali, Thaiföld és Indonézia azonban egyelőre hiányzik a hazai irodák kínálatából.

Hozzátették: az év végi utazásokhoz köthető bevételek még így is jó, ha elérik a 2019. évi azonos időszak forgalmának 30-40 százalékát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik