Sport

Veretlenül nyerte az alapszakaszt az Eger

Gerendás György csapata mellett a Szeged, a címvédő Vasas és a Honvéd vív meg a férfi vízilabda ob I első helyéért. A női döntőben a Szentes vezet.

Győztesként hagyta el a medencét az Eger, a Vasas, és a Honvéd is a Vodafone férfi vízilabda ob I mai játéknapján, az egriek veretlenül nyerték az alapszakaszt. A Debrecen otthon nyert a BVSC ellen, míg a Szeged szabadnapos volt.

A folytatásban az első helyért küzdő kvartett tagjai oda-visszavágós rendszerben körmérkőzést játszanak, s a hat forduló alapján alakul ki a playoff végső sorrendje. A rájátszásba az alapszakaszban megszerzett összes pontot magukkal viszik a csapatok, de a gólkülönbséget és az egymás elleni eredményeket nem.

A playoffban születhet döntetlen eredmény is, pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény, majd a rájátszásban elért gólkülönbség számít a sorrend eldöntésében. A hat forduló után az első és a második helyezett játszik a bajnoki címért, amely két mérkőzésen dől el. A bronzmérkőzés is két meccsig tart.

Az első négy helyezett közül az Eger 68, a Szeged 61, a Vasas 61, a Honvéd pedig 58 ponttal kezdi a rájátszást. A szövetség honlapja szerint a playoff nyitómeccsét az Eger és a Honvéd vívja 15-én, másnap, szombaton rendezik a Szeged-Vasas összecsapást.

Az 5-8. helyért a Szolnok, a Ferencváros, a Pécs és a Debrecen, a 9-13. helyért pedig a BVSC, az OSC, a Szentes, az Angyalföldi Sportiskola és az Újpest mérkőzik.

Az alapszakasz végeredménye:

1. Eger 68 pont
2. Szeged 61 pont
3. Vasas 61 pont
4. Honvéd 58 pont
5. Szolnok 46 pont
6. FTC 45 pont
7. Pécs 28 pont
8. Debrecen 23 pont
9. BVSC 22 pont
10. OSC 22 pont
11. Szentes 18 pont
12. ASI 7 pont
13. ÚTE 3 pont

A Vodafone női vízilabda ob I rájátszásos döntőjének első mérkőzésén a Szentes vendégként győzött, s jutott ezzel vezetéshez a Dunaújváros ellen.

A két győzelemig tartó párharcban a Szentes vezet 1-0-ra. A szombati összecsapás legeredményesebbje a vendégek játékosa , Brávik Fruzsina volt, aki négyszer is betalált a kapuba.

A következő meccset szerdán 18 órától játsszák a felek Szentesen.

Eredmény – rájátszás, női döntő, 1. mérkőzés:

Dunaújvárosi Főiskola-DVCSH–Corner Ékszer – Hungerit-MetalCom Szentesi VK 10-12 (4-2, 2-3, 0-4, 4-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik