Belföld

Csendőrséggel tenne rendet a Jobbik

Március 15-én a Jobbik elnöke, Vona Gábor és az EP-lista vezetője, Morvai Krisztina röviden ismertette a párt programját, mely a Magyarország a magyaroké címet viseli. Az 56 oldalas program fő célkitűzése többek között új alkotmány létrehozása, valamint állásfoglalás a globalizációval és a neoliberális gazdaságpolitikával szemben.

A dokumentum az idegen értékek és érdekek befolyásának kizárását hangsúlyozza, és az erőforrások nemzeti kisajátítását. Pénzközpontú politika helyett új, emberközpontú paradigmáról beszélnek, melynek alapjait a krisztusi tanítások adják.

Csendőrséggel tenne rendet a Jobbik 1

A közösség maga a haszon

A vidékpolitikában a cél nem az, hogy minél többet termeljen a mezőgazdaság, hanem életcél teremtése a vidéki embereknek, és a falusi harmonikus közösségek továbbélése. Azt nem részletezi a Jobbik iránymutatása, miből lehet majd az idilli körülményeket fenntartani. Szerepel a programban még a csendőrség visszaállítása is, valamint a Btk. szigorítása, a rendőri (és csendőri) állományt pedig a „hivatás megfizetésével és vonzóvá tételével” kívánják megerősíteni. A munkajoggal és a munka világával foglalkozó rész az EU-s direktívák részletes megismerése helyett inkább egy egységes értékrend felállításával segítené a munkavállalót az unió munkajogi rengetegében.

Cigánykérdés

A cigánykérdést a párt megmozdulásain elhangzó beszédek radikalizmusától eltérően a program meglepően racionálisan közelíti meg. Úgy vélik, először is a probléma néven nevezésére kell helyezni a hangsúlyt, ha pedig nagyon akarja az ember, a cigányság felzárkóztatása és integrációja is a program része. A szociális támogatatás rendszerének átalakításával, adókedvezményekké transzformálásával kívánják a roma kisebbség foglalkoztatottságát növelni. A cigánybűnözést ugyanakkor „jellegében és arányában” eltérőnek nevezik a többségi társadalom bűnelkövetéséhez képest, és azzal szemben szigorú fellépést követelnek.

Mennének, de nem szeretik

A párt EU-szkeptikus irányvonala nagymértékben érződik a programon is. A jelenlegi uniós vezetést és igazgatási struktúráját hibásnak ítéli, és a szuverenitást fontosabbnak tartja a közös érdekek képviseleténél. A Jobbik programjában a gazdasági unióra fekteti a hangsúlyt, és a politika terén csak a legégetőbb kérdésekben lenne hajlandó az uniós szinten való együttműködésre.

Összefoglalva a radikális jobboldali párt célkitűzései: alkotmányozó nemzetgyűlésen egy új alkotmány elfogadása, a nemzeti érdek prioritása gazdasági és politikai döntések meghozatalakor, valamint a pénzközpontúság helyett emberközpontú gazdaság és értékközpontú munkapolitika. A program azonban nem ad konkrét válaszokat a problémákra, inkább egy átfogó ideológiai irányelvet jelöl ki, melyet minden alrendszerben kívánatosnak és célravezetőnek tart (pl. fontosabb a falu megtartása, mint a hatékony mezőgazdasági termelés).

Morvai feljelenti Gyurcsányt

A Jobbik EP-listájának vezetője feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor rendészeti miniszter ellen felbujtás vádjával. A jogász azzal gyanúsítja a miniszterelnököt és a minisztert, hogy felhatalmazták a rendőri erőket a jogszabályellenes rendőri intézkedések megtételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik