Belföld

Szijjártó Péter szerint bizonyos entitások aknamunkát folytatnak a magyar kormány ellen

Cáfolta, hogy olyat mondott volna, hogy Egyesült Államok jövőre megpróbál majd beavatkozni a magyar választásokba.

A CNN-nek adott interjút Magyaroroszág külügyminisztere, Szijjártó Péter, amelyben többek mellett leszögezte, rosszul idézték őt korábban a Financial Times-ban, nem állított olyat, hogy Egyesült Államok jövőre megpróbál majd beavatkozni a magyar választásokba.

Az interjút szemléző 444 cikkéből kiderül, hogy Szijjártó szerint „bizonyos nagykövetségek” kormányellenes cikkeket finanszíroznak és pályázati úton adnak pénzt a magyar kormány ellen dolgozó médiának.

Tudja, megvannak a titkosszolgálataink, amelyek már észleltek bizonyos előkészületeket ezen a téren, mely szerint bizonyos országok, bizonyos entitások, bizonyos szervezetek befolyásolni szeretnék a közakaratot Magyarországon, még a választások vonatkozásában is

– mondta a külügyminiszter a CNN riporterének, majd hozzátette, a külügynek az is feladata, hogy az ilyen támadások ellen fellépjenek, hogy „kizárólag a magyar emberek dönthessenek az ország jövőjéről”.

Szijjártó később a saját Facebook-oldalán is megosztotta az interjút azzal a sokat mondó címmel, hogy

A balliberális sajtó egyenlete:
1 CNN interjú = 3 kérdés = 3 hamis állítás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik