Foci

Kiakadt Komanék edzője

Domenico Di Carlo szerint Harkivban nyerni kellett volna, ehelyett csapata vezetés után veszített – emberelőnyben.

A Sampdoria elvesztette veretlenségét az Európa Ligában, a genovaiak Ukrajnában maradtak alul, s ennek köszönhetően a tabella harmadik helyére csúsztak. Pedig minden tökéletesen indult: Koman korai góljával előnybe kerültek az olaszok, s bár Taison egyenlített, a gólszerzőt a második félidő elején kiállították. Innen sikerült elrontani.

A Samp csak az első félidőben játszott jól, akkor viszont a magyar középpályás gólján túl nem talált a kapuba. Di Carlo szerint ezen ment el a meccs.

„Különösen fájó ez a vereség, hisz nyernünk kellett volna” – fakadt ki a szakvezető a Datasportnak. „Az első félidőben 3-1-re vezethettünk volna, ám nem voltunk elég kíméletlenek a kapu előtt, hiába alakítottunk ki veszélyes helyzeteket.”

„Meglepő, de addig játszottunk jól, amíg Taisont ki nem állították. Minket jobban megzavart az emberelőny, őket viszont feltüzelte az emberhátrány, és megváltozott a mérkőzés. Bár sokan kritizáltak, miért állítottam be ennyi fiatalt a csapatba, meg kell védenem a döntésemet: talán a tapasztalat hiányzott a végén, viszont sokáig játszottunk jól és tartottuk kontroll alatt a mérkőzést; s ebben a fiataloknak jókora érdemük volt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik