Közélet

Egyszerre két diákjával szexelt a pedofil tanárnő

A nő interneten csábította el a fiúkat, majd felhívta magához őket. Nem mondtak nemet.

A texasi Lufkinban dolgozó Heather Lee Robertsont négy rendbeli kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolták meg. A 38 éves nőt letartóztatták, miután kiderült, hogy legalább négy fiúval szexelt, ráadásul kettesével molesztálta őket. Az áldozatok elmondták, hogy Robertson Snapchaten vette fel velük a kapcsolatot, majd rövid szexchatelés után felhívte őket magához.

A nyomozók azt is kiderítették, hogy a nő nem akarta, hogy védekezzenek, mert állítása szerint nem lehet gyereke. Az ügyben természetesen belső vizsgálat is indult, a tanárnőt pedig elbocsátották állásából. Ha elítélik, akár 20 évre is börtönbe kerülhet.

q13fox

Ajánlott videó

Olvasói sztorik