Közélet

Ebédszünetben szexeltek a diákok, több tanár is tudott róla, mégsem tettek semmit

Egy szociális munkás, egy tanár és egy fociedző ellen is vizsgálat indult, amiért nem jelentették, hogy a diákjaik ebédidőben szexelnek.

Az incidens egy atlantai iskolában történt. A nyomozás adatai szerint a focicsapat három tagja és egy diáklány ebédidőben elhagyta az iskolát, majd kerestek egy helyet, ahol szexelni tudnak. Több iskolai dolgozó is tudott a dologról, mégsem tettek semmit, ezért ellenük vizsgálat indult. A rendőrség nem indított nyomozást, mert a lány nem kívánt feljelentést tenni az ügyben.

Georgia állam törvényei szerint az iskolai alkalmazottak kötelessége 24 órán belül bejelenteni, ha tudomást szereznek arról, hogy egy diákot molesztálnak. A fociedzőt egy napra, a tanárt három napra felfüggesztették állásából az ügy miatt, a szociális munkás pedig felmondott.

ajc

 

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik