Belföld

Fekete éjszaka az utakon

Közúti balesetben meghaltak hárman Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Encsen hat ember sérült meg egy balesetben, míg Szegeden egy ittas sofőr autója két utasával egy tóban kötött ki. Vásárosnaménynál pedig halálos gázolás történt.

Közúti balesetben meghaltak hárman vasárnapra virradóan Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi a 32-es számú főúton, Jászfényszaru és Pusztamonostor között. A balesetnek egy súlyos sérültje is van.

Hat ember sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely vasárnap hajnalban történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs belterületén, a Petőfi utca és a Bem utca sarkán. Két személyautó ütközött össze hajnali öt óra körül, a balesetben egy ember súlyosan, öten pedig könnyebben megsérültek.

Kidöntött egy oszlopot, majd egy tóban kötött ki egy ittasan vezető 28 éves mezőhegyesi férfi autója szombat este Szegeden; a balesetben ketten sérültek meg. A sofőrt a rendőrök előállították, ellene súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Tettéért akár három év szabadságvesztést is kaphat, vezetői engedélyét pedig már most elvették.

Vásárosnaménynál Halálra gázoltak egy gyalogost szombaton késő este. A nőt egy személygépkocsi ütötte el a 41-es számú főúton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik