Gazdaság

Az idén már több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen

Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.

2008-ban 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra. Az Opten közleménye szerint 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva a növekedés 19,2 százalékos.

Az év nyolcadik hónapjában a szabadságolások miatt évről évre alacsony az induló cégbírósági eljárások száma, így nem meglepő, hogy augusztusban fele annyi felszámolást tettek közzé, mint júliusban. Ennek ellenére az előző év azonos hónapjához viszonyított növekedés csaknem 50 százalékos: tavaly augusztusban 576 céggel szemben indult fizetőképességi eljárás, idén viszont 857-et regisztrált az Opten.

Lassabb ütemben bár, de az előző év azonos időszakához képest emelkedett a végelszámolással megszüntetett cégek száma is. Tavaly nyolc hónap alatt 8880 cég bezárásáról hoztak döntést a tulajdonosok, idén viszont már 9743 cég “húzta le a rolót”, így a növekedés nem egészen 10 százalékos.

Az inkább erősödő, mint gyengülő válságjelenségek ellenére a cégalapítási kedv alig lanyhult. Tavaly nyolc hónap alatt 31 404 új társaságot jegyeztek be, idén pedig 30 494-et, így a csökkenés értéke mindössze 2,9 százalék, vagyis a válságnak továbbra sincs “visszatartó ereje”.

Ez a közlemény szerint nemigen magyarázható mással, mint hogy a bedőlt cégek nyomdokain, azonos tulajdonosi körben újabb vállalkozások alakulnak, amelyek a statisztikák szerint adósságokat felhalmozva gyakran ugyanarra a sorsa jutnak, mint elődeik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik