Foci

Redknapp: bealudtunk a rajtnál

A Tottenham menedzsere is leborult a háromgólos Bale előtt, azonban kritikus volt csapatával.

Milánóban a játéknap legjobb mérkőzésén az Inter 4-3-ra verte a Tottenhamet úgy, hogy az első félidőben 4-0-ra vezetett, ráadásul a 10. perctől emberelőnyben játszott. A lombardok azonban hátradőltek, az első játékrészben „pályán sem levő” angolok viszont – pláne a hajrában – vérszemet kaptak, és hát van egy Bale-jük.

„Felelőtlen játékkal kezdtük a mérkőzést” – árulta el Harry Redknapp az ITV-nek. „Gomes kiállítása talán túl szigorú volt, de a játékvezető amúgy kifogástalan volt. 4-0-nál már azon is gondolkodtam, hogy ebből akár hét-, nyolc, vagy kilencgólos vereség is lehet. Hazug lennék, ha azt mondanám, tudtam, mi lesz a második félidőben. Minden lehetőséget kihasználtunk, és próbáltunk minél pozitívabban hozzáállni a meccshez, a 4-0 dacára.”

„Megpróbáltam széthúzni az Intert, ezért mindkét szélsőt a pályán hagytam. Bejött, Bale pedig külön méltatást érdemel, hisz hatalmasat játszott. Amúgy is az egyik legjobb balszélső a világon, nincs túl sok hozzá fogható jelenleg.”

„Szerencsénk volt” – folytatta a mendszer. „A Twente és a Werder a számunkra legjobb eredménnyel végzett, s Londonban már azt is tudni fogjuk, hogy az Inter ellenii s lehet támadni, és gólokat lehet szerezni ellene.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik