A nyomozás adatai szerint 2011-ben alakult egy fogyasztói csoport szervezésével foglalkozó gazdasági társaság, amelyhez további cégek csatlakoztak. A kft.-k a nyomtatott sajtóban főként a nem hitelképes ügyfelek számára, kedvező feltételekkel ajánlottak pénzügyi szolgáltatást.
A reklámok – az igényelhető összegek, az időtartamok, a havi részletek megjelenítésével – hagyományos hitelkonstrukció látszatát keltették, ezzel megtévesztették a sértetteket. A hiteligénylők az üzletkötők tájékoztatása alapján azt hitték, hogy a szerződéskötés után hozzájutnak az igényelt pénzösszeghez, amelyet a kifizetést követően meghatározott ideig és összegben törlesztenek majd.
A nyomozók az ügyben 7 ügyvezetőt és 20 üzletkötőt azonosítottak és hallgattak ki gyanúsítottként. Ellenük a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 1879 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntett és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást november 16-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészség részére.
A nyomozati anyag: