tej
Gazdaság

Novembertől tovább drágulhat a tej

November elsejétől ismét emelkedhet a tej és a tejtermékek ára Magyarországon, mert az azonnali piacon egyre nagyobb kereslet mutatkozik a nyers tej iránt.

Ez idén már a harmadik áremelést jelentheti: júliusban és szeptemberben egyaránt mintegy 4-6 százalékkal emelkedett a tejtermékek átadói ára. Ebben az évben januárban 62 forintról indult, s augusztusban mintegy 71-72 forint volt a szerződött tejár; a hazai árakat leginkább befolyásoló azonnali piacon pedig jelenleg meghaladja a kilogrammonként 80 forintot a tej ára – közölte Mélykúti Tibor, az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (ATÉB) ügyvezető igazgatója.

A 123 magyar tejtermelő tulajdonában lévő ATÉB idén július közepén még azt prognosztizálta, hogy júliusban 4-6, év végétől pedig további 4-6 százalékkal emelkedik a tej és a tejtermékek ára Magyarországon.

Az azonnali piacon folyamatosan élénk kereslet mutatkozik a nyerstej iránt; s míg az úgynevezett EU15-ök tagállamaiban több mint 30 eurocent, addig Magyarországon mintegy 25 eurocent a nyerstej átvételi ára. Ez nem tartható, hiszen a termelők költségei megemelkedtek, elsősorban a takarmányok drágulása következtében –- magyarázta a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik