Belföld

Fodor a Reformszövetség mellé állítaná Sólyomot

A gazdasági válság hatásairól, a magyarországi romák integrációjáról és a környezetvédelem néhány aktuális kérdéséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke folytatott szerdán.

Fodor Gábor a megbeszélést követően a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: arra kérte az államfőt, hogy álljon a Reformszövetség kezdeményezése és a gazdasági reformok mellé.

Reformszövetség elképzeléseit olyan civil kezdeményezésként, illetve mindenki által képviselhető komplett programként jellemezte a politikus, amely segíthet azon, hogy a pártok ne presztízsszempontok alapján álljanak egy elképzelés mellé.
Hozzátette: a köztársasági elnök is jónak találta a programot.
Mint mondta, beszéltek arról is, hogy minden meghatározó politikai vezetőnek támogatnia kell a magyarországi romák integrációját.

Fodor Gábor ennek kapcsán elmondta, hogy mennyire aggasztónak látja a helyzetet, főleg egy ilyen súlyos gazdasági válság közepette. Úgy fogalmazott: fennáll a veszélye, hogy sokan bűnbakot akarnak majd keresni, és a magyarországi romák személyében találják meg őket.

Mint mondta, az ügyben találkozott a véleménye Sólyom Lászlóéval és a köztársasági elnök elmondta, hogy találkozókat tervez az ügyben, ahol továbbra is világossá tudja tenni, hogy elkötelezett a romák integrációjának sikeressége mellett.

Emellett arra kérte a köztársasági elnököt, hogy az eddigi határozottsággal hallassa hangját környezetvédelmi ügyekben, például a magyar-osztrák határ mellé tervezett heiligenkreuzi (Rábakeresztúr) szemétégető és a romániai verespataki aranybánya esetében.

Megemlítette, hogy már környezetvédelmi miniszterként arra kérte az osztrák felet, hogy tekintsenek el az építkezésnek attól a formájától, amely ennek ellenére megvalósulni látszik. Arról is beszélt, hogy az új román kormány gondolkodásmódjában változásokat lát a korábbiéhoz képest a verespataki aranybánya megítélésének ügyében. Mint mondta, Sólyom László megnyugtatta, hogy ő maga is figyelemmel kíséri ezeket az eseményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik