Letartóztattak két kaposvári férfit, akik egy áramszolgáltató cég munkatársainak és lakásfelújítást végző szakembereknek adták ki magukat, így vertek át idős embereket Békéscsabán. Harmadik társukat még keresi a rendőrség.
A banda két tagját augusztus 10-én vették őrizetbe a békéscsabai rendőrök. A csalók márciusban, júniusban és júliusban csöngettek be idősekhez, akiknek azt hazudták, hogy túlfizetésük van az áramszolgáltatónál. Ezután kifigyelték, hol tartják a megtakarításukat, majd elterelték a figyelmüket és több tízezer forintot vittek el. Egy másik alkalommal a gyanúsítottak egyike építési vállalkozóként mutatkozott be és rábeszélt egy nőt arra, hogy újíttassa fel a lakása előtti folyosót. Előleget kért, társával így ki tudta figyelni, hol van a nő félretett pénze.
A 21 és 38 éves férfiak ellen kifosztás miatt indítottak eljárást, mindketten Békéscsabán vannak őrizetben. A nyomozók még vizsgálják, hogy a tettesek követhettek-e el további hasonló bűncselekményeket és melyiküknek milyen szerepe volt az egyes kifosztásokban.