Gazdaság

Elégedett a kormány cselekvési tervével a MOSZ

A magyar kormány cselekvési terve, a foglalkoztatás bővítése, tíz év alatt egymillió munkahely teremtése meghozhatja a gazdaság fellendülését - hangsúlyozta Palkovics Imre.

A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a szeptember közepén Oslóban tartott IMF- és ILO-konferenciához, illetve az ott elhangzott megállapításokhoz kapcsolódóan fejtette ki véleményét.

A szakszervezeti szövetség közleményében történelminek nevezte az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) és az IMF (Nemzetközi Valutaalap) közös konferenciáját, “hiszen ez a két, ellentétes célú szervezet korábban még sosem kereste együtt a gazdasági problémák megoldását”.

A konferencián megállapították, hogy a globális válság miatt világszerte 210 millió ember vált munkanélkülivé. Az IMF pontos és mélyreható kutatásokat végzett a munkanélküliség egészségügyi és szociális következményeiről: drámai egészségromlást és még a következő generáció életére is kiható, 20 százalékos életminőség-csökkenést jelent már egy év munkanélküliség is az életpályán – hívta fel a figyelmet a MOSZ.

A konferencia résztvevői azt is megállapították, hogy a gazdasági növekedés csak akkor indítható be, ha megindul a foglalkoztatás bővítése. Ha a gazdasági növekedés nem párosul a megtermelt javak igazságosabb, szociális elosztásával, a növekedés fenntarthatatlan.

A társadalmi igazságosság érdekében ösztönözni kell az összkeresetek növelését, és bővíteni a munkaerőpiacot. A szociális párbeszéd fenntartásának szükségessége szintén fontos üzenete volt a konferenciának – hangsúlyozta a MOSZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik