Közélet

Házimozit is loptak a piti tolvajok, de annyira berezeltek, hogy eldobták egy réten

Azt hitték, hogy nagy zsákmányt fogtak, de időközben megérkezett a tulajdonos.

Járőrkutyával vonultak ki a rendőrök egy hajdúhadházi családi házhoz, ahol a tulajdonos bejelentése szerint betörők jártak július 19-én. A Nemez névre hallgató eb szagot fogott és az ellopott tárgyakig vezette a rendőröket, akik megállapították, hogy B. Henrik és K. Attila aznap 3 óra körül a sértett házának udvarára a kerítésen bemásztak, a bejárati ajtó ablaküvegét betörték, majd B. Henrik a házba bement. A 18 éves fiú ezt követően a kint várakozó 21 éves társának laptopot, házimozi rendszert, hangfalakat, telefonokat és más értéktárgyakat, valamint két üveg szeszesitalt adott ki, majd az eltulajdonított tárgyakat egy lepedőbe csomagolták és elindultak vele haza.

A menekülő fiatalokat az éppen hazaérkező tulajdonos zavarta meg, ezért az ellopott dolgokat egy értékes öngyújtó kivételével a közeli mezőn eldobták. A B. Henriknél tartott házkutatás során a rendőrök egy ágyneműtartóban megtalálták az öngyújtót, amit lefoglaltak és a sértettnek visszaadtak. Az egyenruhások a hajdúhadházi lakosokat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették őket. Mindketten beismerő vallomást tettek, hamarosan vádat emelhetnek velük szemben.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik