Közélet

Nagyon be volt kábulva a férfi, akit egy éjszaka alatt kétszer is kifosztottak – VIDEÓ

A férfitól előbb három nő vette el a pénztárcáját, majd egy férfi lopta el tőle a mobiltelefonjait.

 

Egy négyfős társaság (három nő és egy férfi) vett körbe egy férfit csütörtök éjjel Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky utcában, és – látva a férfi magatehetetlen állapotát – úgy tettek, mintha segíteni akarnának neki. Az egyik nő eközben a földön fekvő szerencsétlen nyitott hátizsákjából kivette a pénztárcáját, majd jelzett társainak, a két másik nőnek és elhagyták a helyszínt. Ezután a sértettet M. Zoltán kísérte tovább és elvette a nála lévő két mobiltelefont, majd magára hagyta a férfit.

A rendőrök a három nőt néhány perc múlva a elfogták, mindannyiuk ruházatát átvizsgálták, ennek során megtalálták náluk az eltulajdonított értékeket.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását és azt, hogy gyorsított eljárás keretében állítsák őket bíróság elé.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik