Közélet

Nem létező hollandiai munkalehetőséggel vertek át több mint félszáz embert

A csaló majdnem 300 ezer forintot kaszált.

Ötvenhárom rendbeli csalás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség egy Nógrád megyei nő ellen, aki ismeretlen társával ötvenhárom sértettől csalt ki pénzt külföldi munka hamis ígéretével – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön.

Bóna Gyula elmondta: a vádlott és a nyomozás során ismeretlenül maradt társa 2013 októberét megelőzően internetes hirdetési oldalakon adott fel apróhirdetéseket, amelyekben hollandiai munkalehetőséget kínáltak kiemelkedő fizetéssel és szállással. Az ország különböző településeiről jelentkező sértetteknek azt a valótlan tájékoztatást adták, hogy elvégzik a munkavállaláshoz és a kiutazáshoz szükséges ügyintézést, ehhez ötezer forintos regisztrációs díjat kell befizetniük egy általuk megadott bankszámlára. A főügyész hozzátette: a befizetéseket követően a vádlott és társa elérhetetlenné vált. A beígért hollandiai munkalehetőséget nem biztosították a sértettek számára, mint ahogy az már eredetileg sem állt szándékukban, a pénzt pedig saját megélhetésükre fordították.

Az elkövetők 53 sértettnek összesen 265 ezer forint kárt okoztak. Az ügyészség a többszörösen büntetett vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és közügyektől való eltiltását, valamint a sértettek kárának megtérítésére kötelezését indítványozta.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik