Közélet

Mindig a sofőr hibás, ha az utas a megállóban marad?

Gondoltam, önöknek is elküldöm az észrevételem, hogy nem mindig a buszvezető a hibás az utas megállóban hagyásáért

– írta a BKV-Figyelőnek József, aki a levelében állítottak szerint a BKK egyik szolgáltatójának (T&J Busz Projekt Kft.) járművezetője. 

József egy olyan levelet küldött el nekünk, amelyet korábban a BKK-nak, illetve munkaadójának, a T&J-nek írt. Ebben utal egy esetre, amikor egy utas az 5-ös busz Alagút utcai megállójában maradt. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy az utas az ügyben panaszt tett. 

Ilyen busszal történt az eset (Fotó: BKK)
Ilyen busszal történt az eset (Fotó: BKK)

A panaszban szereplő buszt József vezette, aki elismeri, hogy az utast a megállóban hagyta, de azt is leírja, miként fordulhatott elő a szerencsétlen eset. Íme József levele.

2016. január 10-én az MYK-394 forgalmi rendszámú autóbusszal dolgoztam az 5-ös vonalon. Az aznapi kamerafelvétel és több vizuális adat alapján igazolható, hogy az utas feljelentése, miszerint ott maradt a megállóban, megállja helyét.

A hibát elismerem, de a szándék nem volt sem készakarva, sem “rosszindulatból”, viszont utólag elnézést kérek a kedves utastól!

Le kívánom írni, hogy a megjelölt megállóba (Alagút utcai, Pasarét felé néző) sokszor nem lehet a busszal párhuzamosan beállni, mert a közelben lévő, parkoló személykocsik lelógnak a járdáról az úttestre és akadályozzák az ott közlekedő, a megállóba a lehető legjobban beállni kívánkozó autóbuszok forgalmát.

Emiatt a busz kissé “betörve” tud beállni a megállóba, ami azt jelenti, hogy a csukló vagy harmonika mögötti rész, a hármas és a négyes ajtó nem látható a jobboldali visszapillantó tükörből. Ezért nem láthattam az illető utas utazási szándékát. Becsukott ajtóknál, a belső kamera, ami az ajtókat mutatja, sötét.

Nagyon valószínű, hogy ez volt az oka, hogy nem lett elszállítva a megállóból a kedves utas, ami miatt újra elnézést kérek!

Tisztában vagyok a BKK utazási kódexével, ami vonatkozik a cégre, ahol dolgozom. Meg kívánom jegyezni, hogy ha anyagi vagy bárminemű elmarasztalás ér emiatt, kénytelen leszek az ügyet jogi útra terelni!

Tisztelt Kft!

Köszönettel várom rám nézve kedvező és megértő mérlegelésüket az ügy újbóli kivizsgálását követően!

A megállóban maradt utas eredeti panasza a BKV-Figyelőhöz nem jutott el, József valószínűleg azért jelentkezett nálunk is, mert az elmúlt időszakban több, megállókban hagyott utasokról szóló levelet is közöltünk. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik