Közélet

Norbi Update? Ugyan már…

Mit nekünk heti öt testnevelés óra? Csipszadó? Nem! 5-ös busz! Eszter ott szokott tornázni a gyerekeivel. Könnyed, ironikus bejegyzés következik. És egy, és kettő!

Az 5-ös busz minden téren karbantart. Reggeli futás a busz után a hetedik hónapban, háton a kétévessel, mellettem gyorsuló négyévessel. Tanító célzattal meg sem áll és igen nagy a motiváció a másnapi teljesítménynövelésre, mert 15-17 perc múlva érkezik a következő három járat együtt.

cit5osbusz_bkk.jpgFotó: BKK

Viszont van választási lehetőségem, hogy melyikre szálljak fel, a régire, az alacsonypadlósra vagy a hupikékre. Tehát jutalmaznak is.

Hazafelé dzsungelharcos módjára a liánokon (szakadt kapaszkodó a régi típusú buszon) eljutok néhány kilengéssel az ajtóig, sőt, egy nagy lendülettel még jelezni is tudok, úgy, hogy a hátigyerek nem csapódik bele a szemközti ablakba.

Edzeni továbbra is szükséges, mert leszállni viszont nem sikerült elég gyorsan, így Juli háta és a jobb karom látta kárát, de majd holnap ismét javítok a szintidőn. Köszönöm, BKK, hogy nem kell se konditeremre, se kávéra költenem, igazán költséghatékony egy kisgyerekes bérletért cserébe!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik