Nem állítom, hogy a budapesti tömegközlekedés első számú problémáját osztotta meg velünk Ibolya, levelében mindenesetre van valami andalítóan közép-európai.
Július 26-án, 14:15-kor az újpesti metróvégállomás jegypénztárában havi bérletemet vásároltam, mikor a tőlem baloldali jegypénztár ablakának hangszórójából arrogáns, türelmetlen hang kiabált ki, így: “Tamás, azonnal gyere ide!” Körülöttem mindenki megtorpant a hang hallatán. Aztán még egyszer. Nem kellett hallgatóznom. Aztán megjött Tamás.
“Milyen szikkadt, egyhetes kenyeret kellett neked idehoznod, bazmeg!” (Így, a hangszórón kifelé.) A csevej ment tovább a kenyér minőségéről és másról, amit mindenki tovább hallhatott. A fiatalember (gondolom az aluljáróban dolgozó pék) is érzékelte, ezért szólt a hölgynek, hogy vegye csendesebbre a hangerőt.
“Nem érdekel” – volt a magabiztos válasz. Szolidan megszólaltam én is, hogy tán nem kéne a magánügyét hangosbemondón közzétenni, főleg ilyen szavakkal. “Mi köze hozzá?” – volt a hangos válasz. Én: “munkaidőben talán mégsem kellene a dolgait ilyen stílusban közzétenni!” Válasz: “semmi köze hozzá!”
Akkor már én is úgy gondoltam, én is beszólhatok és csak annyit mondtam, hogy tolmácsolhatom az elhangzottakat én is a BKV ügyfélszolgálatának. Válasz: “nincs BKV, csak BKK”. Én: “az is jó lesz”. Elléptem az ablaktól, és elindultam. A hangszóró szórta utánam: “idióta”. Jelzem, nem ennél az ablaknál vásároltam.
Hát, hogy is van ez, kérem szépen? Milyen kategóriába kell sorolni ezt a minősített munkahelyi viselkedést? A határozott kiosztás után feltételezem, nem az első esete a kis hölgy véleménynyilvánításának.
Sajnos a BKV dolgozóiról igen sok panasz elhangzik (mennyire jogos, azt nem mérlegelem, mert nekem nincs ilyen tapasztalatom), de ha már egy jegyeladó is megengedhet magának ilyen stílust, akkor nagyon nagy bajok lehetnek a munkaerő-felvételnél is.
Remélem, hogy egy figyelmeztetést a jövőre nézve megérdemel, mert ettől intelligensebb és kulturáltabb fiatalok is sorban állnak munkahelyért.