- 2006. július 7. – Budapesten, a XIX. kerületben két férfi megtámadott egy pénzszállító autót, amíg a vezető társa a bevételért ment a közeli bevásárlóközpontba. Az autóban maradt férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a támadók gyalogosan, zsákmány nélkül menekültek el.
- 2006. augusztus 14. – Budapesten, a XII. kerületi MOM Park előtt két fegyveres rabló a bevásárlóközpontba készpénzt szállító egyik biztonsági őrtől elvette a pénzt tartalmazó táskát és a fegyverét, majd az egyik rabló gyalogosan, a másik pedig autóval menekült el. A rablók mintegy 100 millió forintot zsákmányoltak. A menekülő autót – és feltehetően az egyik támadót – a másik biztonsági őr célzott lövése eltalálta. A rendőrség novemberben bejelentette: felszámolta azt a rablóbandát, amely ezt a bűnügyet is elkövette.
Fegyverből kilőtt lőszer hüvelye fekszik az aszfalton az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol péntek hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót. (Fotó: MTI)
- 2006. szeptember 11. – Két álarcos fegyveres támadott meg Budán, az Alagút utcai MKB bankfióknál egy pénzszállító autót. A támadók a vezetőt súlyosan bántalmazták, megkötözték, majd a pénzzel elmenekültek.
- 2006. december 19. – Budapesten – feltehetően fegyverrel – kiraboltak egy pénzszállító autót, miközben a sofőrt kísérő biztonsági őr saját céljára készpénzt vett fel egy Soroksári úti bankautomatából. A rabló a sofőrrel kinyittatta a kocsi rakterét, magához vette az ott található készpénzt, majd elmenekült. Személyi sérülés nem történt.
- 2007. február 5. – Budapesten, egy XVIII. kerületi cég telephelyén két álarcos férfi megtámadott egy pénzszállító autót, majd a zsákmánnyal elmenekültek. Az egyik őr több lövést is leadott a rablókra, az egyikük megsérült. Másnap elfogták a tetteseket.
- 2007. március 22. – Herceghalomnál, az M1-es autópályán megtámadtak egy pénzszállítót: egy Opel tetőablakából gépfegyverből rálőttek a páncélautóra, a kísérők viszonozták a tüzet. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség elfogta a támadókat.
- 2007. március 27. – Borsod-Abaúj-Zemplénben, Tokaj térségében egy pénzkísérő meghalt, amikor kiraboltak egy pénzszállító autót. A biztonsági őr a bántalmazásba halt bele. Március végén letartóztatták – a nyomozás közben gyanúsítottá vált – másik őrt és a vele együttműködő három elkövető egyikét. A másik két rablót augusztusban fogták el Bács-Kiskun megyében. Az elrabolt pénz – 166 millió forint – egy része is megkerült. 2008. november 4-én megindult a tettesek ellen a bírósági eljárás.
- 2007. december 5. – Békéscsabán egy pénzszállító őrét próbálta kirabolni egy férfi egy bankfiók előtt, de miután a szigonypuskával meglőtt őr a fegyveréhez nyúlt, a rabló megijedt és elszaladt. Egy másik bank őrének sikerült – egy járókelő segítségével – elkapnia a tettest.
- 2008. május 19. – Debrecen egyik nagyáruházának parkolójában rálőttek az egyik pénzszállítóra, a rablás a másik őrnek köszönhetően meghiúsult: a pénzszállító autóval tolatva elsodorta az egyik rablót. A tettesek futva elmenekültek. A hasba lőtt őr túlélte az esetet, az egyik tettest augusztusban, a másikat októberben letartóztatták. További gyanúsítottak – egyikük a Magyar Honvédség szerződéses katonája – is felmerültek az ügyben.
- 2009. január 28. – Kiraboltak egy pénzszállítót Budapesten, a III. kerületi Eurocenter bevásárlóközpontban. Egy ismeretlen férfi fegyverrel a kezében követelte a pénzszállítótól a nála lévő pénzeszsákokat. Az őr néhány zsákot átadott a rablónak, aki ezután gyalog elmenekült.
(Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a 2006 óta Magyarországon történt hasonló esetekről)