Közélet

Az ügyfélszolgálat az egyetlen, ami még működik a BKV-nál?

Olvasónk pár napja a 8-as busz Zólyomi úti megállójában várakozott. Fél órát várt -az egyébként 8 percenként járó- buszra, majd felhívta a BKV ügyfélszolgálatát, hogy megérdeklődje, merre jár a 8-as. Meglepetésére kapott tájékoztatást, majd megjelent két busz:

Kedves BKV-figyelő!
 
A cég körüli – egyébként felháborító – botránysorozat mellett hadd szolgáljak egy a BKV működésére összességében nem jellemző történettel. Pár napja 19 óra körül érkeztem a 8-as busz Zólyomi úti megállójába, ahol 19.30-ig semmi nem történt: egyetlen busz sem érkezett. Tárcsáztam a megállóban, a menetrenden feltüntetett telefonszámot, majd a diszpécser hölgynek ezt az egyszerű kérdést tettem fel: miért nem jár a 8-as? Először is elnézést kért, majd egy kis türelmet, utánanéz: visszahívást ígért.

Nem bíztam abban, hogy valaha is a BKV-tól visszahívást, és választ kapok erre a kérdésre, de egy perc múlva csörgött a telefon. A hölgy elmondta, hogy baleset történt, 18.44 óta nem közlekedik a 8-as. A jó hír, hogy már elindultak a buszok, viszont kerülniük kell. Türelmet kér és újra elnézést. Ekkor azután érdeklődtem, mikor indult el az első busz, mikorra várhatjuk ebbe a megállóba: rövid várakozás után közölte, hogy 19.22-kor kellett indulnia busznak, és az el is indult biztosan, tehát néhány perc múlva meg kell érkeznie. A kedves, udvarias diszpécser hölggyel folytatott beszélgetés befejezésekor megérkezett a 8-as busz, sőt rögtön kettőt is indítottak. Van, ami mégiscsak működik?!
 
Üdv: Szabó Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik