Közélet

Mozgáskorlátozottak közlekedése (élő)

Mai napon egy rendkívüli post kap helyet a BKV-figyelőn. Az eddigiektől eltérően, ma nem olvasói észrevételeknek  adok helyet, hanem egy, folyamatosan frissülő postnak, amit élőben írok és szerkesztek. Az élő cikk célja, hogy bemutassam, ma Budapesten milyen mozgáskorlátozottként közlekedni. Kerekesszékbe nem ülök, de mindenre odafigyelek, hogy a városjárásom hiteles legyen. Magaspadlós járművek, lépcsők, padkák kizárva. Természetesen minden fontosabb eseményt dokumentálok képekkel, videókkal és rövid szövegekkel. A bejelentkezések időrendi sorrendben jelennek majd meg, a legfrissebb írást mindig fent, a legrégebbit mindig a lap alján találod. A kiscímek mellett az írásának időpontját látod.

Felhívom az olvasók figyelmét, hogy a budapesti közbiztonság miatt, nincs arra lehetőségem, hogy minden térről, minden megállóból postot írjak, illetve képet töltsek fel, ezért két frissítés között akár 30 perc is eltelhet. A türelmet köszönöm! :)

A lemerülő akkumulátor vet véget a tesztnek (14:47)

Akik azt hitték, hogy ma bejárom Pestet, és minden mozzanatomról írok, azok ma biztos csalódtak. Sajnos repült az idő. Azt hittem 1-2 órája járkálok a városban, amikor felfogtam, hogy a kiscímek mellé írt időpont tényleg valós. 5 órája megyek, használom az utasok által is leghasználtabb járatokat, villamosokat, földalattit és buszokat. Sajnos a külső kerületekbe nem tudtam elmenni, és ha jártam is ott, csak futólag. Ma a belváros közlekedését mutattam be, remélem valamennyire sikerült bemutatnom, hogy kerekesszékkel közlekedni nem egyszerű.

Ez az 5 óra nekem is tanulságos volt. Sok mindent tapasztaltam, és úgy érzem, az eddigihez képest sokkal segítőkészebb leszek, ha rászorulóval találkozok.

Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést (itt is, és e-mailben is). Amennyiben lehetőségem lesz rá, a tesztet folytatom, és kérésetekre egy kerekesszékes embert is fel fogok kérni, hogy segítsen a teszt elkészítésében. Természetesen a következő hasonló postban kiemelten foglalkozom majd a külső kerületek közlekedésével is.

Halál a Boráros tér (14:26)

Az előbb dicsért Combinonak azért hátránya is van. Ugyanis mit ér az alacsony padló, ha leszállsz a villamosról, és mindenhol lépcsők vannak? A Boráros téren az aluljáróban lehet kerekesszékkel közlekedni, de a buszokhoz (23, 23E, 54, 55, 212) és a villamoshoz (4, 6) így sem tudsz felszállni. Ez nem a BKV hibája, sajnos a hely kialakítása ilyen.

Egy kép reggelről

Reggel a Délinél készült képeket még a Széna térnél feltettem a gépre, így azokból még tudok csemegézni nektek. A pályaudvar mellett mentem át a zebrán, amikor felfigyeltem a széttördelt kövekre. A járda és az úttest itt egy szintbe volt hozva, de a kövek nagyon gyatra állapotban voltak. Egy kisebb kerekű tolószék átment volna ezen, de biztos, hogy beleakad:

 


A legnagyobb segítség talán a Combino (13:58)

Egy kerekesszékkel közlekedőnek jó a Combino villamos. Jó, mert segítség nélkül felszállhat rá, és sok megállóban leszállhat róla, majd továbbmehet, egyedül. Persze csúcsban használni ezt is lehetetlen, mert vagy felszállni, vagy leszállni nem tudsz róla. Az is kár, hogy jelenleg csak ez a két villamosvonal biztosít alacsonypadlós járműveket.

Szolgálati közlemény

Sajnos a fényképek feltöltésével valami gáz van, a kártyaolvasó a memóriakártya és az adapter nem akarnak összedolgozni. Fényképezni még fogok, de lehet, hogy majd csak este tudom feltölteni őket, egyszerre. Addig marad a szöveg :) Boráros tér következik.

Nem fizethetem be a büntetésem (13: 36)

 

A körúton jártam nemrég. Gondoltam beugrom a BKV-székházba, ami ugye a Blahán van. Ezzel nem volt baj, mert hamar odaértem a térre, de az aluljárók miatt zebrákat kellett keresnem. Az egyébként max. 10 perces sétából, 30 perces séta lett, az Akácfa utcai járdáról, és az autósokról nem is beszélek.

Nem elég alacsonypadlós buszokat venni (13:05)

Kipróbáltam tegnap a 7E buszt, Volvóval. Már az Etele tér olyan, hogy segítség nélkül lehetetlen felszállni a buszra a padka miatt. Amikor a 103-ason csak Volvo járt, hogy fél év alatt szintbe hozták a járdát és az utat, itt még nem sikerült. Így sok értelme nincs az alacsonypadlós busznak.

Nem foglalkoztak vele, most rohad (12:51)

Nem elég csak bekapcsolni a rámpát, karban is kell tartani. A Széchenyi fürdőnél ez elmaradt, látszik is a következménye:

 

 

A fürdőnél  sem jobb a helyzet (12:41)

Következő célpontom a Széchenyi fürdő volt, amit szintén egy olvasó ajánlott. A tapasztalat ugyan az, mint a Deákon. Nem működik a lépcső, műszaki okok miatt.

Így hogy közlekedjenek a keresekesszékesek?

 

Műszaki okok (11:56)

Olvasói kérésre elmentem a Deákra, és megnéztem a mozgáskorlátozottaknak készített rámpát, ami sajnos műszaki okok miatt nem üzemel. Egyébként egy piktogram is tiltja a használatát, így ha jó lenne se használhatnák.

 

 

Metrózni szinte lehetetlen (11:17)

Segítségkérés nélkül metrózni csak az Örs és a Stadionok között lehet. Bár a BKV ígérte, hogy a 2-es metró felújításakor lesznek liftek a metróban, ez elmaradt. A földalattin vannak rámpák, és elvileg használhatóak. Most erről próbálok kideríteni valamit.

Eljöttem a Margitszigetre (10:48)

Az előbb, amikor villamossal mentem a nyugati felé, nagyon anyáztam. Mit ér az alacsonypadlós villamos, ha a megállóba leszállok, és nem tudok hova menni? Mindenhol lépcső, sehol egy zebra. Ilyen megálló a Margit híd Buda, és a Margitsziget is. (A Boráros majd később).

A Nyugatinál viszont megláttam a 26-os buszt, ami a Margitszigetre hozott. 20 perc plusz, és 1 átszállás, de végül is megvan.

Combino szeretnék lenni (10:24)

A Nyugatiig alacsonypadlóval jöttem, végre BKV-val. Úgy terveztem, hogy bejövök a közeli bevásárlóközpontba, és jelentkezem. Bejöttem, de kerekesszékkel ezt nem tudtam volna megtenni. Parkoló Taxik miatt nem fértem el a Nyugati mellett, a másik oldalon pedig b*ták szinte hozni a járdát és az utat.

 

 

A Széna térig sétáltam (9:59)

A menetrendi táblákon egy alacsonypadlós járművet sem találtam a Déli és a Moszkva között, ezért ezt a távot igen nagy kerülővel le kellett sétálnom. Sajnos a járda és az út szintkülönbségei miatt nem tudtam a Combino villamost még csak meg sem közelíteni, azét az első úti célomig a Széna térig sétáltam. Irány az Oktogon!
 

Beértem a Délibe (9:28)

Utam a Déli pályaudvarról indul. Alacsonypadlós vonattal jöttem be Érdről, amin lehajtható rámpa is van, a kerekesszékesek is használhatják. Nem szálltam le Kelenföldön, mert a teszt már ott megbukott volna, az aluljárók és a lépcsők miatt.

Irány a Széna tér. De merre? Aluljáró és lépcső mindenütt. Keresek egy zebrát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik