Gazdaság

Egyre kevesebb cég állja a dolgozók képzését

A DGS Global Research felmérése szerint a céges képzések területén 50 százalékkal csökkent a képzéseket saját forrásból finanszírozó vállalatok száma tavaly Magyarországon.

A közleményben kiemelik, hogy a válság következtében átrendeződött a felnőttképzési piac a magánszemélyek és a cégek esetében egyaránt. A saját forrású képzés finanszírozásának visszaesése mellett keresettek maradtak az állam által kínált források – állapítják meg. Bár a tömeges képzés visszaszorult, a vezetőképzés és a tehetségmenedzsment szerepe felértékelődött a vállalatok körében.

A cégek 78 százaléka úgy nyilatkozott tavaly a DGS-nek, hogy szeretné kihasználni a szakképzési hozzájárulás adta lehetőséget, 31 százalékuk szerint pedig a pályázatok nyújtotta források is szükségesek lehetnek. A szakképzésekre vonatkozó válaszadási arány lényegében változatlan 2008-hoz képest, ám tavaly jóval kevesebb vállalat tervezte a pályázást, hiszen két éve még 50 százalékuk uniós és 60 százalékuk magyar tendereken kívánt indulni.

A Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint a cégek leginkább – 74 százalékos arányban – szakmai képzésekre költöttek 2009-ben és a várakozások szerint idén két százalékkal többet fognak erre szánni.

A rangsor második helyén – 58 százalékkal – a nyelvi képzések szerepelnek, e téren két százalékos visszaesést vár a cég 2010-ben. Ezzel szemben a 47 százalékos aránnyal harmadik helyen lévő vezetői kompetenciák fejlesztése terén hat százalékos bővülést vár a Perfekt Zrt.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy a képzésekre elsősorban a középvezetőket és a diplomás munkavállalókat küldik, míg legkevésbé a fizikai dolgozók képzésére szánnak erőforrást a vállalatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik