Óvatos a Jegybank
A Magyar Nemzeti bank Monetáris Tanács 50 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamat szintjét, ami így 7,50 százalékos. Legutóbb tavaly március végén volt ilyen „alacsony” a kamatszint. >>>
MSZP: elképesztőek Sólyom kijelentései
Nagy port kavart Sólyom László kijelentése Sydneyben. Az államfő Orbán Viktor ígéretét tolmácsolta egy fogadáson, ami szerint, ha nyer a Fidesz, akkor visszaállítják a helyi konzulátust. Az MSZP elnöke szerint a köztársasági elnök kilépett jogköréből és veszélyeztette a pártpolitika fölé emelkedés normáit, amely a Magyar Köztársaság első emberét kötelezi. >>>
Jöhet az oltás
Megkapta a forgalombahozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina. Ez azt jelenti, hogy keddtől kezdhetik kiszállítani az oltóanyagokat. >>>
Tiszabőn a legrosszabb az élet
Újra elkészítette a az ezer főnél nagyobb települések rangsorát a Gfk. A tanulmány szerint a leggazdagabb és legszegényebb települések listája idén is azt mutatja, hogy keleten továbbra is nehezebb boldogulni, mint a főváros környékén. >>>
Merkel számára véget értek a szép idők
Bár a svéd miniszterelnök szerint az újraválasztott Angela Merkel Európa egyik legfényesebb csillaga, elemzők mégis úgy vélik, hogy a világ legbefolyásosabb asszonya számára véget értek a szép idők. >>>
11 százalék is lehet a munkanélküliség
419 ezer embernek nem volt munkája június és augusztus között, ami 9,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A KSH adatai szerint tíz munkanélküliből négy már több mint egy éve keres állást. >>>
