Belföld

A közös hitet idézi meg Orbán

Az 1848-49-es szabadságharcot azért szeretjük "olyan egyetértéssel", mert meg tudjuk idézni belőle a közös hitet; nincs semmi más történelmünkben, amely ennyire egyértelműen és egyöntetűen része mindannyiunk hagyományainak - mondta Orbán Viktor kedden Székesfehérváron.

A Fidesz elnöke erről „Az ilyen tavasz csak
egy volt az életemben” című vándorkiállítást megnyitva beszélt a Szent
István Király Múzeumban, a tárlat utolsó állomásán.

A múzeum
épülete előtt a Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred
zenekara és a helyi hagyományőrző huszárok fogadták a tárlatra
érkezőket, akik a történelmi zászlókat kísérve vonultak fel a kiállít
terembe. Ott Dobák Géza, Hermann Róbert és Máday Norbert magángyűjtők,
valamint a Fejér Megyei Levéltár és a múzeum gyűjteményéből válogatott
dokumentumok, litográfiák, tárgyak, fegyverek idézték fel a dicsőséges
szabadságharc országos eseményeit, s mutatták be a győzelemtől a
bukásig terjedő helyi történések emlékeit.

A zsúfolásig megtelt
kiállítóteremben Orbán Viktor hangsúlyozta: az 1848-as tavasz
forradalmi eseményei után egyetlen nyár alatt erős, jó törvényekkel
megalapozott, korszerű állam alapjait rakták le, s ilyen rövid időn
belül sikerült gyökeresen új, s minden korábbinál jobb irányba
kormányozni hazánk szekerét. A politikus feltette a kérdést: „…miért szeretjük éppen ezt a szabadságharcot olyan egyetértéssel?”

„Talán,
mert meg tudjuk idézni belőle a közös hitet” – mondta. Szavai szerint
egyetlen más ünnephez sem kötődik annyi érzelem, annyi történet, mint
1848-49-hez. Orbán Viktor „régi vágású vendégként” egy korabeli
dokumentummal, Klapka György által 1949. szeptember 16-án a „felsőbb
jóváhagyás reményében” aláírt, s a kiállításon Demeter Zsófia
múzeumigazgatónak „megőrzésre átadott” kinevezési okmánnyal járult
hozzá a tárlat anyagához.

Mint mondta, a dokumentum kedves a
szívének, mert azt jelzi, hogy aláírója még a válságos helyzetben is
bízott abban, hogy meglesz a kinevezéshez a felsőbb jóváhagyás, s mert
bizonysága annak, hogy államalkotó nép vagyunk, s ösztönös érzékünk van
az alkotmányossághoz.

A kiállítás szakmai megnyitóját Hermann
Róbert hadtörténész mondta el, majd köszöntötte a látogatókat Balogh
Ibolya (Fidesz) a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Simicskó István, az
Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, valamint Harsányi
László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. A mintegy 120 tárgyat, dokumentumot bemutató kiállítás november 15-ig látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik