A KBH csak olyan személyekkel kapcsolatban tud – a nyomozó hatóság megkeresésére – információt szolgáltatni, akik a honvédség állományába tartoznak, vagy egykor oda tartoztak – közölte a tárca, kiemelve, hogy hatásköre ebben az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) volt, van.
Az NNI megkeresésére a KBH soron kívül átadta a nyomozó hatóság kérdéseire vonatkozó információit, emellett saját hatáskörében eljárva további adatokkal és értékes közreműködéssel segítette elő a nyomozás sikerét – írták, megjegyezve, hogy mindezt az NNI főigazgatója, Petőfi Attila rendőr dandártábornok külön levélben köszönte meg.
Cs. nem tartozott a szélsőségesekhez
A közlemény szerint az egyik gyanúsított, Cs. István 2003-as bevonulásakor a Nemzetbiztonsági Hivatal Hajdú-Bihar megyei kirendeltsége nem adott tájékoztatást arról, hogy őt “bármilyen indokkal is látókörében tartja”. A férfira a következő év elején a KBH a saját információi alapján figyelt fel, ellenőrzése során pedig arra az eredményre jutottak, hogy nem tartozott semmilyen szélsőséges szervezethez; akárcsak a 2007-es koszovói kiküldetése előtt elvégzett kötelező nemzetbiztonsági ellenőrzés.
“Az egykori szerződéses őrvezetőn – a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben – különleges (önkényuralmi jelképet ábrázoló) tetoválás honvédségi állományviszonya fennállása alatt nem volt” – közölte a tárca. Mint hozzátette, az NNI konkrét kérésére átadta a KBH “az egy adott időintervallumban Koszovóban szolgálatot teljesített, és speciális szempontok alapján kiválogatott, leszerelt katonák adatait”, ezek között azonban a férfi nem szerepelhetett, ugyanis más időszakban, évekkel később szolgált ott.
Haladéktalanul
Kitért arra is: a férfiról először az idén június 30-án kért információt az NNI, ennek “a KBH haladéktalanul eleget is tett”, valamint saját eszközeivel és javaslataival segítette a munkát.
“Cs. Istvánt katonai szolgálatának időszakában a KBH nem szervezte be, és erre tekintettel szolgálati viszonyának megszűnésekor továbbfoglalkoztatásra nem is ajánlhatta fel az NBH-nak” – zárul a közlemény.