Belföld

Nem módosítják a terézvárosi csendrendeletet

Egyelőre nem módosítja a VI. kerületi képviselő-testület a szeptember elején életbe lépett helyi csendrendeletet, pedig több civilszervezet is azt akarta elérni, hogy a csütörtöki testületi ülésen változtassák meg a szabályozást.

Az önkormányzat honlapján elérhető dokumentumok szerint nem szerepel a csütörtöki képviselő-testületi ülés napirendjén ez a téma.

Szilágyi Erika, az önkormányzat sajtóreferensének elmondása szerint nem érkezett olyan képviselői módosító indítvány, amely alapján napirendre vehették volna a rendelet módosítását.
A sajtóreferens azt közölte, hogy egyelőre folynak az egyeztetések a polgármester és a civilek között, s csak ezek lezárulta után, októberben veszik napirendre az ügyet.

A hét elején mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik