Belföld

Az MDF mégsem támogatna egy fideszes BKV felügyeletet

Elhatárolódik a Fővárosi Közgyűlés háromtagú MDF-frakciójának többsége a Herényi Károly, a párt elnökhelyettese által felvetett javaslattól, hogy MDF-es vagy fideszes főpolgármesteri biztos vegye át a BKV felügyeletét – nyilatkozta Hock Zoltán szerdán.

A képviselőcsoport vezetője – Katona Kálmán frakcióvezető-helyettes álláspontját is tolmácsolva – azt mondta: ez a minden egyeztetést nélkülöző „médiaheck” csak arra alkalmas, hogy elterelje a figyelmet Demszky Gábor főpolgármester, a fővárost kormányzó MSZP-SZDSZ-koalíció, valamint, az elmúlt egy év tekintetében, Kocsis István BKV-vezérigazgató át nem hárítható felelősségéről.

Hock Zoltán úgy fogalmazott, hogy a Herényi Károly által felvetett javaslat azt a hamis, hazug látszatot kelti, hogy az ellenzéknek, a Fidesz-, a KDNP- és az MDF-frakciónak is szerepe lenne a BKV-nál kialakult áldatlan állapotokban. A frakcióvezető közölte, hogy szerintük nem értelmezhetetlen, „romantikus közhelyekre” van szükség ez ügyben. Ehelyett a fővárost csaknem húsz éve irányító Demszky Gábornak haladéktalanul vázolnia kellene a közgyűlés előtt a rendcsináláshoz vezető javaslatait, és ahhoz meg kellene szereznie a közgyűlés többi 66 képviselőjének a támogatását is.

Ez az egyetlen út a BKV helyzetének hosszú távú rendezéséhez – mondta Hock Zoltán. Herényi Károly keddi tájékoztatóján, amelyet a fővárosi MDF-frakció egyetlen még MDF-párttag tagjával, Vaskor Lászlóval tartott, kijelentette, hogy – Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes helyett – a közgyűlés egyik szakmailag felkészült képviselőjét kellene megbízni a BKV felügyeletével. Példaként említette Vaskor Lászlót, valamint két volt közlekedési minisztert, az MDF-es Katona Kálmánt és a fideszes Fónagy Jánost. Utalva arra, hogy Horváth Csabának nincs ilyen jellegű képzettsége és gyakorlata, megjegyezte azt is: a jelenlegi egypárti felügyelet helyett a közgyűlés minden frakciójának felelősséget kellene vállalni a BKV sikeres működtetése érdekében.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik