Szórakozás

Sztárban Sztár leszek!: Csiszár István Freddie Mercury-utánzásától ledöbbent a zsűri

tv2
tv2
Elsőre szóhoz sem jutottak.

Vasárnap este ért véget a Sztárban sztár leszek! műsora, melyben a versenyzőknek hétről hétre más sztárok bőrébe kellett bújnia. Az idei széria győztese Csiszár István lett, akinek egyik produkciója során Freddie Mercuryként kellett színpadra lépnie.

Kapcsolódó
Sztárban Sztár leszek!: Csiszár István lett a győztes
A dobogósok sorrendje okozott némi meglepetést.

Az előadása után a zsűri meg sem tudott szólalni. Majka szerint most annyira kiemelkedően jól teljesített, hogy szerinte ezzel megnyerte a műsort.

Egyszerűen a torkom elszorult, mert egy az egyben visszahoztad Freddie Mercuryt, olyan volt, mintha megjelent volna és itt lett volna köztünk. Nagyon köszönöm neked ezt az élményt, elképesztő voltál

– mondta Tóth Gabi, majd hozzátette, látszik, mennyi melót tett a produkcióba.

A legnehezebb résznél, a legmagasabb hangnál, te embereken csúsztál, hason fekve. Aki énekes, az pontosan tudja, hogy mennyire rohadt nehéz egy helyben is megtámasztani a hangot

– tette hozzá Köllő Babett. Végül megállapodtak abban, hogy Csiszár nem eljátszotta, hanem „megértette” Freddie Mercury-t és „empátiával megtestesítette”. A produkciót ebben a videóban meg is lehet tekinteni:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik