Belföld

Alighogy elindult, máris felfüggesztik a civilek az ellenzéki államfőjelölést

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Azt írják, felismerték és megértették a fennálló politikai helyzetet.

Alig több mint egy héttel a kezdeményezés elindítása után felfüggeszti az államfő-jelölő civil kezdeményezését a Civil Államfő-jelölési Bizottság (CÁJB) – derül ki a szerkesztőségünknek vasárnap eljuttatott szűkszavú közleményükből.

A kezdeményezés leállítását a fennálló politikai helyzet felismerésével és megértésével indokolják.

Bár változatlanul rendkívül fontosnak tartjuk a kormányváltást akaró állampolgárok véleményének megismerését és tiszteletben tartását, az államfői szimpátiaszavazás keltette esetleges figyelem-megosztással nem kívánjuk veszélyeztetni az ellenzék közös programjának, a közös lista állításának és a kampánynak a sikerét

– áll a közleményben, amelyet Magyar György elnök mellett a bizottság tagjai, Fleck Zoltán, Kaltenbach Jenő és Lattmann Tamás, Mérő László és Szepesházi Péter írtak alá. Úgy fogalmaznak, hogy a civilek és a pártok konstruktív együttműködése – az őszi előválasztáshoz hasonlóan – komoly siker lehetőségét hordozza magában, emiatt lépnek most hátra, szem előtt tartva fő céljukat, a NER és a Fidesz leváltását.

A múlt hét pénteken írtunk arról, hogy a CÁJB előző nap elfogadta az értéknyilatkozatát, amellyel elindította az államfői szimpátiaszavazást. Akkor azt írták, az a céljuk, hogy az ellenzéki előválasztáshoz hasonlóan jövőre legyen egy olyan jelölt a köztársasági elnöki posztra, akit a civilek jelölnek ki, és aki mögé beállhatnak az ellenzéki pártok.

Kapcsolódó
Akár ön is lehet a civilek államfőjelöltje
A jelölési eljárás 2022 februárjáig tart.

A jelenlegi köztársasági elnök, Áder János mandátuma 2022. május 10-én lejár, és a törvény szerint március 10. és április 10. között az Országgyűlésnek (azaz minden bizonnyal még a jelenlegi parlamentnek) kell megválasztania az utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik