Belföld

Záradékokkal látták el a Bajnai-csomagot

A szocialista képviselők közül körülbelül tucatnyian rövidebb-hosszabb záradékokat csatoltak a Bajnai Gordon által kért politikai nyilatkozathoz azt követően, hogy aláírták azt, de kétséges, hogy ezeket a kormányfő egyáltalán megismeri-e – írja a Népszabadság.

Többek között – Bókay Endre, Szanyi Tibor, Simon Gábor csatolt záradékot a dokumentumhoz. A záradékok egyike sem megy szembe Bajnaival, mindannyian támogatják az új kormányfőt, de további ajánlásokat is tesznek – értesült a Népszabadság.

Az ajánlások mind baloldali tematikát követnek, elsősorban a munkahelyek megőrzéséről és a társadalmi kettészakítottság megakadályozásáról szólnak. Majd mindenki felhívta a figyelmet arra is, hogy ideje pontot tenni a pártfinanszírozás, a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések rendezésére, vagy az állami vezetők javadalmazásának kiegyenlítésére.

Kérdés – írja a lap -, hogy Bajnai Gordon ezeket a javaslatokat miként építi be a válságkezelésen túlmutató programjába, miután a politikai nyilatkozatokat nem adták át neki, és nem is fogja kézhez venni ezeket. Ennek elsősorban az az oka, hogy Bajnai nem tagja, nem vezetője az MSZP-nek, formailag a szocialista képviselők neki nem is tehetnének politikai nyilatkozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik