Belföld

Márki-Zay Péter: A Fidesz választási csalásra készül a voksturistáival

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Szerinte az ellenzéknek meg kell találnia a megfelelő választ, fel kell vennie a versenyt „a Fidesz legaljasabb eszközeivel is”.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az ATV Híradójának azt mondta, nyilvánvaló, hogy a Fidesz szervezett választási csalásra készül, ezért szavazta meg Semjén Zsolt javaslatát és írta át a lakóhely fogalmát.

Márki-Zay Péter szerint a kormánypártok a voksturizmussal úgy javítanak majd saját esélyeiken, hogy azokba a billegő körzetekbe költöztetnek szavazókat, ahol a 2022-es választás eldől. Az a kérdés, ezzel az ellenzéket is arra akarják-e kényszeríteni, hogy próbáljon versenyezni a

fideszes szervezett csalással.

A kormányfőjelölt szerint erre meg kell találni a megfelelő választ, az ellenzéknek figyelnie kell, a Fidesz hova telepít nagyszámú szavazót, és fel kell vennie a versenyt „a Fidesz legaljasabb eszközeivel is”.

Azt mondta, meg fogják nézni a választói névjegyzéket, amihez legálisan hozzá lehet férni, az ellenzéki önkormányzatoktól pedig lesznek információik, de így sem lesz könnyű dolga az ellenzéknek. A Fidesznek több hónapos az előnye, mire a törvényt módosították, már a következő lépéseket is előre megtervezték.

A tömeges csalásnak nincs törvényi akadálya

A Klubrádióban Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza azt mondta, a tömeges csalásnak már nincs törvényi akadálya, egyértelmű, hogy a módosítás kinek kedvez. A parlament két jogszabályt módosított, és

ezzel az együttes lépéssel érhető el az, hogy a fiktív lakcím létesítése a jövőben nem lesz büntetendő.

Emlékeztetett rá, az Alkotmánybíróság 2016-ban azért tartotta elfogadhatónak, ha másként szavazhat, akinek van magyarországi lakcíme, mint akinek nincs, mert

a Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezők kapcsolata az állammal erősebb és közvetlenebb, mint az állandó lakóhellyel nem rendelkező állampolgároké.

A jogvédő szerint a fiktív lakcímes esetekben korábban csak ritkán indult nyomozás, noha számos tanú és bizonyíték volt arra, hogy pár négyzetméteres épületbe tucatjával jelentettek be olyanokat, akik nem ott éltek.

Kapcsolódó
A Belügyminisztérium itallapján nincs limonádé
Fantomlakosok ikszelnek nagyon is valóságos szavazólapokon már hosszú évek óta, de hogy hányan lehetnek, még mindig nem lehet tudni. Két szervezet három éve küzd az adatok nyilvánosságáért, egy friss kúriai ítélet szerint egyelőre hiába. Az egyik kezdeményező, a Political Capital választási szakértője, László Róbert segít megérteni az ügy jelentőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik