Gazdaság

Új elnök-vezérigazgatót neveztek ki a Mediaworks élére

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma Kálmán Erikát, jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé – írja a KESMA közleményében. Úgy fogalmaznak, hogy Dr. Szabó László leköszönő elnök-vezérigazgató

más fontos kormányzati megbízatást kap.

Hogy mi ez az újabb fontos kormányzati megbízás, arról hétfőn már írtunk: Palkovics László a gyógyszeripari innovációért felelős miniszteri biztossá nevezte ki őt.

Kapcsolódó

Kálmán Erika Heinrich Pecina, a Népszabadság bezárásáért felelős Vienna Capital Partners volt vezetőjének régi bizalmi embere. Kálmán korábban a szintén Pecina-érdekeltségű BorsodChemnél volt hr- és kommunikációs igazgató, majd 2013-tól a Vienna Capital Partners (VCP) (a Mediaworks volt anyavállalata) részéről a Mediaworks csoport létrejöttén munkálkodott Pecinának.

Kálmán Erikának jelentős szerepe volt a hatvanéves múltú, legnagyobb pénzért értékesített közéleti napilap, a Népszabadság „felfüggesztését” követően is, miután a vállalatot akkoriban irányító Rónai Balázs vezérigazgató és vállalat többi igazgatója távozott a cégtől, és így a Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, Murányi Andrással neki kellett (volna) tárgyalnia a lap jövőjéről. Nem sokkal később került a Mediaworks Mészáros Lőrinchez, és jelentették be, hogy a Népszabadságot nem jelentetik meg többé. Azaz nem csupán egyszerű felfüggesztésről volt szó, de egyben a lap kivégzéséről.

Kapcsolódó
Heinrich Pecina
A Népszabi elítélt hóhérja és Pecina magyar bizalmasa a legnagyobb kelet-magyarországi lapkiadónál
A napokban fiktív számlázási ügyben bűnsegédként elítélt Heinrich Pecina egyik magyar helytartója, Kálmán Erika ügyvezető lett a Russmediánál, míg Pecina felügyelőbizottsági tag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik