Az eset előzménye, hogy a nyíregyházi választási iroda vezetője (a jegyző) egy csárdában jelölte ki az egyik szavazókört a június 7-ei EP-választásra. Ez ellen egy magánszemély kifogást nyújtott be: véleménye szerint az, hogy a szavazókör a szavazás napján is üzemelő csárdába kerül, gátolhatja a rendeltetésszerű joggyakorlást.
A választópolgár tudomása szerint a szavazókört egy spanyolfallal akarták elválasztani a fogadótól, de az étteremmel egy légtérben lett volna. A választópolgár szerint az étterem vendégeinek hangoskodása, véleménynyilvánítása zavarhatja a szavazókat, a szavazóhelyiségnél működő italmérés pedig nagyban megkönnyíti a választási akarat befolyásolását, és nem biztosítható az esti órákban a szavazatszámláló bizottság munkájához szükséges nyugalom sem. Mindezek alapján kérte a kijelölés megváltoztatását.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) megállapította, hogy a szavazókör valóban nem felel meg a választási eljárás alapelveinek, „így a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint a választás tisztaságának megóvása elveinek”. Ennek oka, hogy a szavazókör kialakításának terve nem garantálja a választópolgárok befolyásolásmentes joggyakorlását, és nem biztosítja a szavazatszámláló bizottság számára a zavartalan működést. Ehhez ugyanis a helyiség „átláthatatlan” módon történő kétfelé választása nem elegendő.
