Sport

TOP10: ezért őrülnek meg a szurkolók

nfl(210x140)(1).jpg (nfl, )
nfl(210x140)(1).jpg (nfl, )

Az NFL, az NBA és az NHL hétről hétre, napról napra szállít szép játékokat, nagyszerű gólokat és szereléseket. Az idei esztendőben is akadt szép számmal olyan megmozdulás, mely az év jelenete lehet. Mi most megmutatjuk ezeket.

Mindhárom ligából 3-3 videót gyűjtöttünk össze – plusz egy ráadás -, hogy megszavaztassuk olvasóinkkal, melyik volt 2013-ban a leglátványosabb. Kezdjük a kosárlabdával. Az NBA előző idényének rájátszásából kettő, az idei alapszakaszból pedig egy jelenet került be a top3-ba.

NBA

A Nyugati elődöntő harmadik összecsapásán, a Golden State Warriors-San Antonio Spurs meccsen Tony Parker bravúros kosarat jegyzett esés közben.

A New York Knicks-Indiana Pacers párharc második meccsén, a Keleti elődöntőben Iman Shumpert bravúros meglátása került fel a listánkra.

Végül a november 12-i Los Angeles Lakers-New Orleans Pelicans találkozón Xavier Henry mindenkit letarolva zsákolt.

NHL

A hokicsarnokokban is volt miért őrjöngeni 2013-ban. A sort Pavel Datsyuk egyéni akciójával kezdjük, a veterán orosz center a Nashville elleni találkozón brillírozott.

A Phoenix Coyotes kapusa, Mike Smith olyan tettet hajtott végre, mely szökőévente csak egyszer van a ligában, vagy talán még ritkábban: gólt szerzett a Detroit ellen, így ő a 11. kapus a liga történetében, akinek sikerült a hálóba találnia.

Még egy kapus került be a top3-ba, ám ő egy bravúros védéssel érdemelte ezt ki: a Red Wings hokisa, Jonas Gustavsson elképesztő mozdulattal, a háta mögül kapta ki korongot a lepkés kesztyűvel.

NFL

Zárásként lássuk, az amerikaifutball-liga legszebb jeleneteit. Matt Prater, a Denver Broncos rúgója történelmet írt december 8-án, amikor a Tennessee ellen 64 yardról értékesített ez mezőnygólt, ezzel pedig egy yardot javított a korábbi csúcson.

AJ Green, a Cincinnati Bengals zseniális elkapója a Baltimore elleni csoportrangadó utolsó másodperceiben kapott el egy labdát a célterületen belül úgy, hogy a játékszer tuladjonképpen csak a kezébe esett. Ezzel a touchdownnal hosszabbításra mentette a mérkőzést a Bengals.

Október 27-én a New England Patriots-Miami Dolphins találkozón a hazaiak parádés összejátékkal szereztek egy meg labdát a floridai együttestől. Devin McCourthy előbb visszapaskolta az oldalvonalról a labdát, majd Marquice Cole megszelídítette azt.

Listánk tízedik videója kilóg a sorból, nem egy szép játékot láthatunk ugyanis, hanem az NBA sztárjai prezentálják a Jingle Bellst, majd ki más, mint LeBron James learatja a babérokat. Ezúton kívánunk minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik