Sport

Fucsovics gyorsan lerendezte francia ellenfelét

Christophe ARCHAMBAULT / AFP
Christophe ARCHAMBAULT / AFP

Fucsovics Márton mindössze 71 perc alatt bejutott a 636 ezer euró (223 millió forint) összdíjazású stockholmi keménypályás férfi tenisztorna második fordulójába.

A kedden Párizsban a világelső – és későbbi bajnok – Novak Djokoviccsal szemben alulmaradt magyar játékos vasárnap a francia Adrian Mannarinóval találkozott, aki szintén a 32 között búcsúzott a francia fővárosban. Az MTK hetedik helyen kiemelt teniszezője 40., míg balkezes riválisa 59. a világranglistán, és eddigi egyetlen találkozójukat Fucsovics nyerte 2018-ban Metzben.

A második csatában Fucsovics magabiztosan hozta az adogatásait, egyetlen bréklabdát sem kellett hárítania, majd 4:4-nél elvette a francia szerváját, és 44 perc alatt hozta a szettet.

A folytatás ennél is simábban alakult, a 33 éves Mannarino alig tanúsított ellenállást, a magyar pedig egy remek röptével lezárta a váratlanul egyoldalú meccset.

A 29 éves Fucsovics a nyolcaddöntőben a holland Botic van de Zandschulppal (63.) vagy az ausztrál Jordan Thompsonnal (68.) csap össze.

eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Fucsovics Márton (7.) – Adrian Mannarino (francia) 6:4, 6:0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik