Belföld

Stummer János látta a kormány kémszoftver-szerződését, de csak a közepét

Októberben látott először írásos bizonyítékot az izraeli kémszoftver megvásárlásáról az országgyűlési nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki elnöke.

A jobbikos Stummer Jánost a Spatacusban, a Partizán vasárnapi magazinműsorában arról faggatták, hogy milyen újabb részleteket ismerhet meg a nyilvánosság a Pegazus magyar beszerzéséről és felhasználásáról. A kérdés azért vált aktuálissá, mert hónapokon át tartó kormányzati hallgatás után Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottsága fideszes elnöke csütörtökön újságírók előtt váratlanul elismerte, hogy a Belügyminisztérium tényleg vásárolt kémszoftverből, amelyről a nyáron derült ki, hogy a segítségével magyar újságírókat, üzletembereket, ügyvédeket, illetve politikusokat is megfigyeltek az elmúlt években.

Stummer szerint Kósa nem valamilyen stratégia részeként ismerte be az államtitknak minősülő üzletet, hanem egyszerű csak bakizott, de most Kósa után már ő megerősíthette, hogy az ország valóban megvásárolta az izraeli gyártmányú szoftvert. Arról viszont, hogy melyik minisztérium volt a vevő, nem akart nyilatkozni.

Azt mondta, augusztusig csak erősen gyanította, hogy megtörtént, októberben viszont papírt is látott a vásárlásról.

A beszélgetés során később azt is elárulta, hogy egy élő keretszerződést látott, de a teljes dokumentációt nem bocsátották a rendelkezésére. A szerződésnek csak közepét mutatták meg neki, a mellékleteit nem, ezért például nincsenek ismeretei a szoftver használatának pénzügyi vonatkozásairól.

Gulyás Márton arról is kérdezte a politikust, hogy hány embert figyeltek meg a Pegazussal, mire Stummer azt mondta, „birtokában van a pontos számnak”, és egy ponton meg is említette, hogy száz főnél nagyobb érintetti körről lehet beszélni, de azt hangsúlyozta, hogy szerinte itt nem a megfigyeltek nagyságrendje a lényeg, mert olyan technológiáról van szó, amely különösebb apparátus nélkül lényegesen bővíthető. Szerinte a fő kérdés az, hogy kikkel szemben, milyen felhatalmazással és milyen időszakban használták az eszközt.

Stummer azt is jelezte, hogy hamaros levélben fordul az izraeli gyártó, az NSO Grouphoz, miután a cég a 24.hu-nak küldött levelében Kósa nyilatkozata után azt írta:

Bár a szerződésben foglaltak és biztonsági előírások értelmében az egyes felhasználókra nem tehetünk utalást, arról biztosíthatjuk, hogy az NSO nem tolerál semmilyen visszaélést a termékeivel. Amennyiben egy ilyen kiderül, a vállalatnak megvannak a megfelelő szankciós eszközei, beleértve a szerződés felbontását.

Stummer közölte: igyekszik kideríteni, hogy az NSO mit ért visszaélésszerű használaton, hogyan detektálja azt, illetve, ha tényleg detektálnak egy visszaélésszerű használatot, akkor arra az esetre milyen belső protokollal rendelkeznek, hogy meg tudják gátolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik