Belföld

Saját élettársát dolgoztatta prostituáltként egy férfi a rokonaival

Őrizetbe vették szerencsi rendőrök azt a tállyai asszonyt, aki egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerített prostitúcióra. A Szerencsi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és prostitúció elősegítésének a megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 49 éves nővel szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanúsított kihasználta a fiatal nő kiszolgáltatott helyzetét és  2017-tőé prostituáltként dolgoztatta, az ebből befolyó pénzt pedig elvette, és azt a saját megélhetésére fordította. Az elkövető továbbá a tállyai házában – egy külön berendezett szobában – a fia élettársának biztosította, hogy ott folyamatosan prostitúciós tevékenységet végezzen.

Az asszony 27 éves fia közreműködött abban, hogy az élettársa az édesanyjának a lakásán nyújtson szexuális szolgáltatást, míg a 32 éves fia is elősegítette ezt a tevékenységet, így velük szemben kerítés, illetve prostitúció elősegítésének a megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfiak saját fogyasztási céljaik kielégítése érdekében kábítószernek minősülő növényi törmeléket szereztek be és fogyasztottak el, ezért ellenük kábítószer birtoklás miatt is eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik