A Green Bay Packers végig idegen szerepelve jutott be a nagydöntőbe, miután a Nemzeti főcsoport-fináléjában 21-14-re legyőzte a Chicago Bearst, amely menet közben az első és a második számú irányítóját is elveszítette sérülés miatt. Más kérdés, hogy a harmadik számú “karmester”, Caleb Hanie kiosztott egy touchdownt érő passzt, de ezt megelőzően eladta a labdát – amelyből a Green Bay touchdownt ért el – , a hajrában aztán ismét rosszul passzolt.
“Hihetetlen érzés, nem találok szavakat” – mondta a Packers irányítója, Aaron Rodgers, aki TD-passz nélkül zárta a meccset, de csapata az ő futott touchdownjával szerzett vezetést.
A legtöbb bajnoki címmel (12) rendelkező Green Bay Packers ellenfele a legtöbb Super Bowl-sikert (6) számláló Pittsburgh Steelers lesz a dallasi nagydöntőben, miután 24-19-re felülmúlta New York Jetset, amely az előző két körben a tavalyi finalista Indianpolis Coltsot, illetve az alapszakasz legjobbját, a New England Patriots csapatát búcsúztatta – idegenben.
Az újabb bravúr már nem jött össze, miután kikapott a Heinz Fielden. 0-24-ről ugyan zsinórban 19 pont szerzett a New York-i gárda, ám ezzel csak a vereségét tette egy kicsit elviselhetőbbé.
NFL, főcsoport-döntők
Nemzeti főcsoport (NFC):
Chicago Bears (2.)-Green Bay Packers (6.) 14-21
Amerikai főcsoport (AFC):
Pittsburgh Steelers (2.)-New York Jets (6.) 24-19