Belföld

Videón az ukrán határnál rendőrökre támadó nő

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal az ukrán nővel szemben, aki rendőrökre támadt a Beregsurány Közúti Határátkelőhelyen.

A nő augusztus 19-én jelentkezett belépésre. Az útlevélkezelő közölte vele, hogy a feltételek hiányában Magyarország területére nem léphet be, és a szükséges eljárás lefolytatását követően visszairányítják Ukrajna területére. A vádirat lényege szerint a nő szabálytalanul vette magához az útlevelét a rendőrségi szolgálati helyről, és úgy akart távozni, hogy ki akarta vonni magát az eljárás alól.

A rendőr őrmester a nő után ment, és az intézkedés folytatása érekében többször is megállásra szólította fel, amelynek kikényszerítése céljából vele szemben testi kényszert alkalmazott. A nő a felszólításoknak nem tett eleget, kiabálni kezdett, majd amikor az őrmester a bilincselés érdekében közelebb lépett hozzá, elhúzta a kezét, hadonászni kezdett, a rendőrt pedig eltolta magától.

 

A megfékezésére irányuló testi kényszer közben a terhelt magát hátravetve a mögötte álló rendőrt a falhoz lökte, és a könyökével kétszer is erőteljesen hátraütött. Időközben az intézkedésbe egy másik rendőr is becsatlakozott, amely alól a nő továbbra is – a rendőrök többszöri erőteljes rángatásával – próbálta kivonni magát.  Végül a rendőrök megbilincselték és előállították.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, majd indítványozta letartóztatását. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a 35 éves nőre, azzal, hogy utasítsák ki Magyarország területéről.Az elkövető beszámítási képessége közepes fokban korlátozott.

Olvasói sztorik