Sport

Hatalomátvételre készülnek Clevelandben

Johnny Manziel és LeBron James egy városban? Nagy durranásra számíthatunk.

Pénteken LeBron James, vagyis King James, született “Jakab király” a Sports Illustratednek elmondta, nem véletlenül lépett ki a szerződéséből, hiszen eldöntötte, hazatér Clevelandbe és sikerre viszi a Cavalierst.

Azt a csapatot, mely idén 1/1-en a jövő nagy reménységét, Andrew Wigginst húzta be, majd pár nappal később ötéves szerződést kötött Kyrie Irvinggel, vagyis a következő években elképesztően erős csapattal szállnak versenybe, főleg úgy, hogy James is már a Cavst erősíti.

És ha még az az üzlet is összejön, amiben Kevin Love úgy érkezik a Cavshez, hogy közben Wigginsnek sem kell mennie… Már-már bérelt helye is lenne a Lovagoknak minimum a keleti konferenciadöntőben.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Ha csak egy bajnokesélyes együttes jut egy amerikai városra, az még nem nagy szám, kettő viszont már igen. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy az NFL-ben érdekelt Cleveland Browns februárban majd a Super Bowlon ünnepelhet, Johnny “Football” segítségével mégis villantásra készülnek.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt években pocsék teljesítményt nyújtó Browns a 22. draftcetlivel lestoppolta az idei kínálat legbalhésabb, legnagyobb tuskójának tartott irányítóját, Johhny Manzielt, aka Johhny Footballt.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A Barnák és Manziel kapcsolata nem kezdődött túl fényesen, a QB-nek nem igazán tetszett, hogy a 2012-es egyetemi szezon legjobbjaként 1/1-en nem akarta senki választani, mondván nem kell egy olyan kockázatos jövőjű irányító, aki az amerikaifutball-történelem legnagyobb buktája, de akár a legnagyobb húzása is lehet.

A Browns mégis látott benne fantáziát, annak ellenére, hogy a holtszezonban a csajokat hajtja, Justin Bieberrel jár bulizni, legutóbb pedig olyan kép készült róla, amin épp papírpénzt sodor a WC-ben, kitudja milyen célból.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Manziel azonban azt már bizonyította, hogy egy valamihez nagyon ért, mégpedig a focihoz, vezetésével pedig a Browns végre kikerülhet a mocsárból: a Baltimore, a Pittsburgh és a Cincinnatti mellett lehet keresnivalójuk – 2002-ben jutottak legutóbb rájátszásba, akkor is azonnal kizúgtak a Steelers ellen -, főleg úgy, hogy az elmúlt években szépen lassan megerősítettek egy-egy pozíciót, de az utolsó láncszem, egy tehetséges és nyomás alatt is jól teljesítő irányító még hiányzott.

A clevelandiek tegyük hozzá, az idei drafton Manziel mellett több azonnal bevethető játékost is megszereztek, példának okáért a cornerbacket, Justin Gilbertet, valamint Joel Bitoniót a támadófalba, a rutinos rókák közül pedig elég csak Miles Austin, Paul Kruger, és a tavaly draftolt Barkevious Mingo nevét említeni.

 Fotó: Twitter

Az pedig már csak ráadás, hogy a két nagyágyú, Manziel és James puszipajtások lettek az elmúlt időszakban, közös fotón pózolnak, az irányító többször is járt a Miami Heat meccsein megnézni újdonsült barátját, de James is viselt már “Money Manziel” feliratú pólót, valamint 

Ahogy King James bejelentette, visszatér Clevelandbe, Manziel az elsők közt köszöntötte azt, akivel a következő években vélhetően össze lesz nőve, ha máshol nem, a virtuális térben legalábbis biztosan.

James pedig minden eddiginél több NFL-meccsre látogathat ki, feltéve, hogy Johnny Football nem fuccsol be már az első meccseken.

Viszont ha hozza azt a szintet, amiért draftolták, borítékolható, hogy nagyot fog szólni Manziel első profi idénye.

Hogy miért? Ezért:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik