Közérdekű adatnak minősül, ezért a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) kérésre ki kell adnia az adatvédelmi törvény alapján a túlzott hiány eljárással kapcsolatos magyar jelentésnek már azt a változatát is, amelyet az uniós statisztikai hivatalhoz, az Eurostathoz elküldött, nem pedig csak az Eurostat észrevételei alapján véglegesített változatot – közölte a felperes jogi képviselője.
Az adat nyilvánosságának megállapítására egy újságíró által két és fél éve indított perben a Fővárosi Bíróság szerdán hozott elsőfokú ítéletet. A túlzott deficit eljárás keretében évente kétszer kell – április 1-jéig, illetve október 1-jéig – a részletes államháztartási adatokról és tervszámokat tartalmazó úgynevezett EDP-jelentést küldeni az Eurostatnak. A jelentést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium és a KSH közösen készíti, majd a KSH küldi el az Eurostatnak.
