Sergio Pérez a harmadik helyről rajtolt, és a harmadik helyen is végzett a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, de nem volt ez ilyen sima, ő például úgy fogalmazott, hogy pályafutása legnehezebb versenye volt az austini.
A mexikói pilótának a rajt előtt meghibásodott az itatórendszere, és a víz eláztatta az overálját. A vége az lett, hogy Pérez úgy hozta le az 56 körös futamot, hogy egyetlen kortyot sem tudott inni.
„Rendesen szenvedtem. Az első körben kifogytam a vízből, úgyhogy onnantól nem volt mit innom. A futam második felében kezdtem kifogyni az erőből, és egyre nehezebb volt már versenyezni. Azt hiszem, fizikailag ez volt a legmegterhelőbb futamom
– nyilatkozta Pérez.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt is megemlítette, hogy Pérez egész hétvégén gyomorbántalmakkal küzdött, ami még értékesebbé teszi a harmadik helyét. Pérez 150 pontjával a negyedik helyen áll a pontversenyben, míg a konstruktőröknél a Red Bull 23 pontos hátrányban van az éllovas Mercedeshez képest.