Szórakozás

Kempf Zozo a kiesésről: Úgy megkönnyebbültem

Ő búcsúzott a Dancing with the Stars legutóbbi adásában.

A TV2 táncversenyének ötödik adásában Kozma Dominik mellett, Kempf Zozo került a veszélyzónába, a BMX-versenyzőnek és partnerének, Keresztszegi Ramónának pedig búcsúznia is kellett a műsortól.

Kapcsolódó
Dancing with the Stars: Kempf Zozóék estek ki a versenyből
Kasza Tibi nem hozott nekik szerencsét.

A korábbi kiesőkkel ellentétben Kempf Zozo egyáltalán nem omlott össze az eredményhirdetés után, sőt, kifejezetten boldog volt.

Én örülök, hogy eddig eljutottam egyáltalán. Nyilván az volt a terv, hogy minél tovább jussak, de aztán be kellett látni, hogy ez nagyobb falat, mint amire számítottam. Az időm 90 százalékát kivette és nagyon nagy stressz volt már bennem, hogy még jobb legyen és fura ezt kimondani, de úgy megkönnyebbültem

– mondta Zozo, aki nem bánja, hogy ezután nem a táncpróbák veszik el majd minden idejét, a tervei között szerepel ugyanis, hogy újra elkezd edzeni, mert szeretne részt venni a 2024-es olimpián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik