Belföld

Lékó Péter édesanyja a Mi Hazánk színeiben indul a választásokon

Mind a 106 választókerületben lesz jelöltje a pártnak.

Miniszterelnök-jelöltjét és képviselőjelöltjeit is bemutatta a Mi Hazánk Mozgalom az ötvenhatos megemlékezések árnyékában.

A párt közleményéből kiderül, hogy az előzetes terveknek megfelelően mind a 106 választókerületben lesz jelöltjük, mint fogalmaznak,

lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a Gyurcsány Ferenc vezetésével egyesült balliberális tömböt, sem a Fidesz urambátyámrendszerét nem támogatnák szavazatukkal.

A jelöltjek neveit a honlapjukon már közzé is tették. Azt már a szegeder.hu szúrta ki, hogy a felsorolás alapján Csongrád-Csanád megye 1. választókerületében a világhírű magyar sakkozó, Lékó Péter édesanyja, Lékó Julianna áll rajthoz a párt színeiben.

Lékó Julianna Szegeden született 1954-ben. Édesapja délvidéki származású, Tito katonaságából szökött meg, a zöldhatáron keresztül került Kissorra, itt alapított családot. A Mi Haznák azt írja Lékóról, vidéki lakosként megtapasztalta a napjainkig tartó megkülönböztetést, ami kihatott hazánk egyik legnagyobb sakktehetségének életútjára is.

Meghallotta a Toroczkai László vezetésével indult Mi Hazánk Mozgalom programját, érezte, hogy ebben a csapatban a helye.

Elkötelezettnek vallja magát a haza építésében, a korrupció megszüntetésében, az emberek egyenlőségében, minden területen – olvasható a párt ismertetőjében.

A Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje a várakozásoknak megfelelően Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László lesz, aki egyéniben is indul Csongrád-Csanád megye 2. választókerületében. Korábban már arról is hírt adott a párt, hogy államfőjelöltet is állít, mégpedig Popély Gyula felvidéki történészt, az MTA doktorát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik