Ebru, azaz márványozás technikájával a vízfelületre festett képet lehet megjeleníteni, megörökíteni papíron. Évszázadok óta használt eljárás Törökországból származik – ahol kezdetben a könyvkötészetben használták – ezért terjedhetett el “török papír” néven is.
A technika egyszerűnek látszik, de sok gyakorlást és kitartást igényel. Egy kellő méretű tálat vízzel töltenek, és speciális adalékanyagot adnak hozzá, amely lehetővé teszi, hogy a később adagolt festék a felszínén ússzon és túlzott mértékben ne terüljön szét. A festékek csepegtetésével és ecsettel történő formálásával megkezdődhet az ábrák kialakítása, amely rendszerint nonfiguratívak vagy valamely geometriai mintát követnek, illetve virágokat formáznak.
Ha elkészült a kép, óvatosan egy papírlapot helyeznek a víz felületére, majd miután ez felvette az ábrát (ez már kisebbfajta varázslat) óvatosan lehúzzák, kiemelik. Száradás után egy táblára ragasztják.