Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet
– énekelte megannyi magyar drukker korábban elgondolhatatlan egységben, stadionban és körúti villamosmegállóban egyaránt a 2016-os futball Európa-bajnokság idején annak köszönhetően, hogy a magyar válogatott negyvennégy év után újra kijutott a kontinenstornára. Az ünneplő tömegben sokan voltak olyanok, akik tán nem is foglalkoztak korábban a játékkal, kívülállók voltak, ám az eksztázis mozgósította őket, elvégre olyan történt, ami sokuk életében még nem: világversenyen látták a csapatot. Ez lett a nagy közösségi élményük.
Különleges tapasztalat volt, miként az is sokaknak, hogy a választópolgárok beleszólhatnak a politikában abba, kit szeretnének jelöltjüknek, ki képviselje őket, ha az Orbán-rendszerrel szemben keresik az alternatívát. Már az újdonság volt sokaknak, hogy élőben nézhettek érdemi politikai vetélkedést, főműsoridőben vetített vitát. Az élmény, a részvétel lehetősége biztosan erős tapasztalat volt, hiszen az eddigiek alapján az látszik: a miniszterelnök-jelölti versenyben győztes Márki-Zay Péter olyan szavazókat is képes volt a részvételig aktivizálni, akik jelölttársai számára nemcsak most, hanem nagyon régtől mostanáig elérhetetlenek voltak.
A hódmezővásárhelyi polgármester rendszeren kívülisége, korrupcióellenes populizmusa, radikalizmusa sokaknak a pártelitek, a megcsontosodott struktúrák, a régi oldalak elleni lázadás lehetőségét, közösségi élményét hozta el. Ennek nyomán legalább annyira érdemes kulturális, mint politikai jelenségként értelmezni történetét.
A Trump-/Öt Csillag-/brexithatás
A rendszer elleni – legalábbis képzelt, vágyott, lájkolt – lázadás a nyilvánosság átalakulása, a politika történetalapúvá válása után a magyarnál sokkal stabilabb, gazdagabb demokratikus hagyományú országokban is hozott radikális változásokat, miként hozzánk hasonlóbb modellekben is. A fejlemények nagyon különbözőek, de abban hasonlítanak, hogy látványos újdonságokat hoztak az adott ország politikai modelljében, pártrendszerében, és a kihívás rendszerint kívülről érkezett.
Új volt a személy, a gondolat, az állítás, a stílus és/vagy a nyelv. Mind valami olyasmi, ami kívül esik a politikában tanultakon, a rutinokon, a hagyományos gazdasági és politikai elitek együttműködésében működtetett rendszereken és közös állításaikon arról, mi a lehetséges. Mind azt üzenték: a képzelet még nem ért véget, mindig elgondolható valami más.
Ebben a tekintetben a konkrét valóságnak sokkal kisebb szerepe, mint a róla szóló illúziónak, azaz lényegében mindegy, hogy lehetetlen Trumpnál inkább a csúcselitben leélni egy életet, ha egyszer megszületett a történet arról, hogy ő képes lázadni az elit ellen. (A mondatba egyébként a több mint három évtizede főállású politikusként dolgozó Orbán Viktor nevét is behelyettesíthetjük.) És ezért sokkal kisebb a szerepe a régi ellenzéket leváltó új ellenzék vezérének történetében annak, hogy az őt támogatók közül a legnagyobb frakció alighanem a Gyurcsány Ferenc vezette DK-é lesz a 2022-es választás után, azaz az ő választóikkal tud majd nyerni, és csak az ő szavazataikkal tud kormányozni, ha esetleg nyer.
Sok országban láttuk már, hogy bizonyos szereplők, ha nem is tartósan, de legalább egy választás erejéig megtörik a rendszert, ám idehaza erre korábban senki nem volt képes. Pedig ezzel az akarattal érkezett a politikába a Lehet Más a Politika, a Jobbik, de még Puzsér Róbert is. A hódmezővásárhelyi polgármester most megszerezte ugyanazt az esélyt, mint korábban az említett pártok, és ígéretesebb a pozíciója. Karaktere illeszkedik a történethez: vidéki, mélyen konzervatív, és kevesebb mint négy éve, Lázár János városában aratott győzelemmel érkezett a politikába, ráadásul nem párttámogatással, hanem kívülállóként indult a versenyben, radikálisan beszél, és törhetetlennek látszik. Persze, ezúttal elsősorban a pártok kellettek ahhoz, hogy legyőzhesse őket.
A pártok szabad versenye a pártok vereségét hozta
Valójában kivételes egybeesések sorozatára volt szükség ahhoz, hogy Márki-Zay Péter győzhessen. Legelőször is: kellett egy előválasztás. Nyilvánvaló, hogy ha nem közvetlenül a választópolgárok döntenek, akkor ilyen opció nincs. Még ha a pártok egyezségre jutnak is a közös indulásról, kizárt, hogy egy kívülálló vidéki polgármester lett volna a befutó az önjelölt miniszterelnök-jelöltek között, pláne úgy, hogy az ellenzék baloldali részétől eszmei, kulturális értelemben rettenetesen távol áll.
De volt előválasztás. Az ellenzéki pártok három kétharmados vereség után lényegében a kollektív népharag elől menekültek az intézményhez. Elvégre ha támogatóiknak nem állították volna elő az egy az egy elleni képleteket a választásra, ha továbbra is benzinkutakon és pártirodákban alkudoznak jelöltekről és visszalépésekről, és végül az újabb kétharmados siker lehetőségét kínálják Orbánnak, alighanem búcsút inthettek volna megmaradt támogatóik jelentős részének.
Ezt megelőzendő létrehozták az előválasztás intézményét, ami minden előzetes alkudozást érintő bírálat mellett minden várakozást felülmúló sikert hozott: ez a részvétel és választói mobilizáció az ellenzéki pártok legkomolyabb politikai sikereinek egyike. Amit kiegészített, hogy a választók sorban takarították el azokat a jelölteket, akiket botrányaik ellenére a pártelitek valahogyan bent akartak tartani a politikai elitben.
És az intézmény, láthatóan sok eddigi inaktív örömére, utat nyitott azoknak, akik a pártrendszer és -logika miatt eddig nem érhettek a jelöltség közelébe. Az előválasztásnak köszönhetően Márki-Zay Péter párton kívüliként, a rendszeren túlról érkezhetett meg az ellenzék élére. Ráadásul úgy, hogy megtette, amire tárgyalóasztalnál nem lett volna esélye:
A mindenhol húzódó Gyurcsány-szál
Az úgynevezett Gyurcsány-probléma konkrétan a 2010-es választás óta alapjaiban határozza meg az ellenzék politikai mozgásterét, a pártok identitását, az erre adott aktuális válaszok pedig a választási esélyeit.
A kérdés nagyjából annyi, hogy a kormányzásakor erkölcsi, majd politikai összeomlást produkáló egykori miniszterelnök pártjával együtt lehet-e indulni vagy sem. Ezt a kérdést Gyurcsány segített eldönteni a Fidesz-rezsim bukásáért dolgozó ellenzéki vetélytársainak, hatásos választ adott rá: politikai értelemben életben maradt. Ennek nyomán amennyiben valaha valaki szeretné leváltani ebben a Fidesz alkotta választási rendszerben az Orbán-kormányt, akkor a DK-val együtt kell működnie. A volt miniszterelnök jelentős politikai teljesítménye ugyanis, hogy olyan pártot, szervezetet épített fel, amely nélkül nem lehetséges többséget szerezni a Fidesz ellen.
Hogy az ellenzéki pártok szavazói elfogadták ezt a politikai realitást, azt jelzik a 2019-es önkormányzati választás eredményei, úgy látszott, az ellenzéki szavazók gond nélkül szavaznak le a közös jelöltre, ha céljuk a Fidesz leváltása.
Az előválasztás azonban új fejleményt hozott: egy semmilyen formában nem összegyurcsányozott jelölt állt szemben a döntőben Dobrev Klárával, a DK jelöltjével, aki – mint Márki-Zay nem egyszer utalt rá – magát gyurcsányozta össze, ráadásul az anyakönyvvezető előtt. Márki-Zay mindennek megfelelt, amit az anti-DK-sok kívánhatnak. És ebből a pozícióból is politizált. Úgy érezte, győzelméhez jelentős mobilizációra van szüksége, mert a DK elkötelezett szavazói ott lesznek az urnáknál. Ennek megfelelően az ismert politikai receptet hozta: polarizált. A régi és az új, a Gyurcsány-világ és a posztgyurcsányi ellenzék párharcának festette le a második kört, amelynek tétje, hogy túllép-e az ország a Gyurcsány–Orbán-párharcon, a rendszer két oldalának harmincéves háborúján.
És bizonyára sikerült olyanokat maga mögé gyűjtenie, olyan szavazókat mobilizálnia, akik elérhetetlenek voltak a NER-en belül működő ellenzék számára.
A most az előválasztáson nyert demokratikus legitimáció pedig nagyon sokat jelenthet neki a következő időszakban. Azzal, hogy így pozícionálta a második fordulót, egyúttal azt a történetet is megteremtette, hogy bizonyos értelemben leváltotta a régi ellenzéket. Legalábbis maga alá gyűrte azért, hogy Orbánt is legyőzhesse. Ráadásul cáfolta azt a tézist is, hogy a gyurcsányozás már hatástalan, a fiatalokat nem érdekli, mi volt 2006-ban, 2008-ban. Éppenhogy olyanokat mobilizált, akik szemben akartak állni az úgynevezett régi világgal.
A miniszterelnök-jelölt és a mögötte álló pártok
Ám fontos még egyszer megemlítni: Márki-Zay kormánya mögött, ha lesz ilyen, a legnagyobb párt a DK lesz. Elvileg ez nagyon szűkíthetné a mozgásterét, ám éppen az előválasztás intézménye és a jelölt karaktere miatt ez egyelőre a DK-nak mutat szűk mozgásteret, nem véletlen, hogy Dobrev kivételesen gyorsan és elegánsan gratulált Márki-Zay győzelméhez az elmúlt hét politikai öldöklését igyekezve feledtetni.
Ez azért van, mert Márki-Zay politikai tőkéje most hatalmas, és övé a remény története is. Azaz ha a DK gátolná céljai elérésében a választásig, ő az eddigi tapasztalatok alapján gondolkodás nélkül fordulna a nyilvánossághoz, Gyurcsány pedig egy ilyen kvázi antigyurcsányista ellenzéki népszavazás után nem engedheti meg magának, hogy a bűnbak szerepébe szoruljon. (Tippem szerint nem is fog: a korábbi miniszterelnök politikai útjából inkább az következik, hogy pártja kivételes munkát végez majd a választásig. Ha ugyanis a szövetség nyer, DK-sból ül majd a legtöbb a parlamentben, és a mandátumok száma adja az erőt.)
Ráadásul a többi pártnak sokkal nagyobb kihívás és/vagy lehetőség (megítélés kérdése) lehet Márki-Zay győzelme. A kérdés ugyanis az: mihez kezd Márki-Zay? A Mindenki Magyarországa Mozgalom máris Magyarország új erejeként hirdeti magát. A kampány idején nem látszik valószerűnek, hogy be lehet vállalni egy olyan infrastrukturális és szervezeti kihívást, mint a pártalapítás, ám ez a lehetőség esetleges választási győzelme esetén duplán aktuális lesz. De még egy szűk vereség esetén is. Ha így lesz, akkor pedig a Jobbik és a Momentum is komoly ütést kaphat.
Az ellenzék baloldalát pedig máris szétnyomta kicsit. Karácsony Gergely visszalépése és besorolása a konzervatív politikus mögé távolabb lökte az elképzelést az MSZP-Párbeszéd, esetleg az LMP részvételével alakuló újbaloldali-zöld szövetségről. A hirtelen jelölt nélkül maradt szocialista polgármesterek logikusan keresték gyorsan a szervezett hátországot, szervezetet ígérő politikai otthont, és soroltak be Dobrev mögé. A DK-ban ugyanis általában nem kell olyan meglepetésekkel számolni, amilyenekkel Karácsony szórakoztatja mindenkori szövetségeseit. A jelölt nélkül a Párbeszéd identitás nélkül is maradt, az MSZP megmaradt szavazóit pedig a megszokáson kívül más már aligha tartja a párt mellett, amely hol habozik, hol beáll egy jelölt mellé, amellyel nem ért amúgy egyet. Nem csak külön-külön, együtt is alig vannak szavazóik, de az újabb baloldali megújulás jegyében legalább vannak konzervatív jelöltjeik.
Mindez persze a háttérbe szorul, amíg kampány van.
A Márki-Zay- és a Gyurcsány-show
Amennyiben Márki-Zay a kampány idején nem saját pártjával, hanem a választási sikerével foglalkozik, akkor a többi párttal való együttműködése kerül a fókuszba. Ez ugyanis a kampány sikerének kulcskérdése.
Mindezt úgy, hogy bár a második kör mobilizált nagyjából 200 ezer új szavazót, nagyságrendileg ennyien hiányoztak az első körben voksolók közül, meglehet, egy részük nem talált megfelelő politikai ajánlatot a versenyben maradtak közül. Ebből sok következtetés nem vonható le, de annyi biztosan, hogy Márki-Zaynak még az ellenzéki szavazatok maximalizálásával is lesz feladata, mielőtt még a majdani győzelméhez hiányzó százezrekért indulna.
Ha azonban mégis lenne elégséges elérhető szavazójuk, akkor nagyrészt azon múlna sikerük, képesek lennének-e fönntartani az együttműkökdést a kampányban. Kiállnak-e mindannyian Márki-Zay mögött, letalpalják-e kampányt, fegyelmezettek lesznek-e, egymás vagy a Fidesz hibáira koncentrálnak-e. Sikerül-e begyógyítani azokat a most igen mélynek tűnő sebeket, amelyeket a jelöltek nem is elsősorban egymáson, hanem egymás szavazóin ejtettek az előválasztás második körében? Azaz szavazhatók maradtak-e a jelöltek a többiek számára. Amennyiben a sokpárti koalíció a párton kívüli jelölt vezetésével megőrzi egységét, nehéz hónapjai lesznek a Fidesznek, amely még mindig ott tart, hogy Gyurcsány.
Mint tudjuk, a Fidesz nem rángatja a kormányt, most is szinte egyik napról a másikra ágyazták be hónapok óta épített nagy történetükbe, hogy Márki-Zay az új Karácsony, azaz a friss Gyurcsány-kreatúra. Az ördögi Gyurcsány-terv pedig a Fidesz történetmesélésében már annál a valóban szappanoperáért kiáltó abszurdnál tart, hogy a korábbi miniszterelnök egy konzervatív politikussal vereti meg saját feleségét az előválasztáson, hogy azzal végül ő nyerjen.
Az azonban most nagy kérdés, hogy a Fidesz megszokott eszközei miként működnek majd. Azaz a rendszeren kívüli, az elmúlt harminc év ellenében érkező hétgyermekes, vallásos édesapa elleni negatív kampány, a hatalmi gépezet totális támadása hatásos lesz-e.
A kiszámíthatatlanság kora
Hogy erről sem tudni semmit, azt jelzi, a magyar politikában tényleg eljött a kiszámíthatatlanság kora. Lényegében semmilyen politikai logikából nem következetett, hogy az előválasztásra párt nélkül is beengednek indulót, ahogyan az sem, hogy ő bejut a második körbe, ahol aztán végképp a politikai irracionalitás uralkodott el azzal, hogy a hét százalékpontos hátrányban lévő harmadik javára lép vissza a második.
Hogyan reagálnak a pártok támogatói Márki-Zay győzelmére? Hogyan reagálnak a pártok az ismeretlen helyzetre? Hogyan reagálnak a bizonytalanok a politikai fordulatra? Egyáltalán van-e fordulat a fővároson és a nagyvárosokon kívül? Márki-Zay vezetésével vidéken is elérhetők olyan szavazók, akik eddig nem? Relatív ismeretlensége mekkora hátrány, ha hátrány ugyan? Képes-e eljuttatni a reményről szóló történetét azokhoz, akik a médiából nem ismerik?
Azt sem lehet kiszámítani, hogy kulturális értelemben valóban Trump-jelenséget látunk-e. Vagyis olyan történetet, illúziót, amikor a jelöltről minden lepattan, mert éppen a róla beszélők hiteltelenek azok szemében, akiket el akar érni. A sorolt esetekben ez volt a mainstream média, a gazdasági és pártelit, a magyar példánál az immár több mint egy évtizede működtetett propagandagépezet, illetve a NER-elit lehet ugyanez.
Miként persze lehetséges az is, hogy Márki-Zay vezetői képességei nem elégségesek ahhoz, hogy összetartson egy ilyen bonyolult politikai konstrukciót ekkora tét mellett, hogy nem képes elviselni a felfoghatatlan nyomást. Azt sem tudni, a most létrehozott élményközösséget képes-e fenntartani fél évig. Képes lesz-e az elmúlt harminc év meghaladásáról szóló ígéretét tartósan tartani, hátában az elmúlt évtizedek kipróbált politikusaival, pártjaival?
Erről már a következő hetekben-hónapokban sokat tudunk majd. Ha elkezd ugyanis megépülni a remény története a kívülről érkező, mélyen korrupcióellenes politikusról, akkor a Fidesz előtt hatalmas kihívás áll. Még akkor is, ha a mostani vidéki részvételi adatokból, illetve választói magatartásból nem következik, hogy a kormánypártnak el kellene bizonytalanodnia, minthogy Márki-Zay elsősorban olyan területeken tört át, ahol az ellenzék magabiztos lehet. Kérdés, hogy képes lesz-e nagyobb térben is hatni.
Ami viszont most biztos: neki és támogatóinak az éjjel nem ért véget.
